1.
Szabó Gitta: Tornyok

Hófödte tornyok
Szállongó hópihe tánc
Zümmögő méhraj

1.
Marcsek Anna Mirtill: Őseink hagyatékából

Összetört köveken
hallgatom a csendet,
vénülő kezek
érintését érzem.
Békesség,imádság
áramlik az erekben,
sziklahasadékból
sírkő meg oltár.
Koldulom az időt,
a falak nagysága
halhatatlan
bölcsekkel időz.
Őseink hagyatéka
vésett pillanat,
kettétört arcok
hieroglifája.1.

1.
Szilasi Katalin: Farsangoló

Olvad a tél, megöregszik lassan, a vége felé tart.
Farsang farkán eltűnik nyomtalanul.
Álorcát ölt mind, aki él most. Senki sem az már
így elfedve, ki volt. És becsapódhat a lány.
Meglepetés lesz majd, ha ledobja a maszkot a kérő,
s mást kap a mátka a hőn vágyott párja helyett.

1.
Tóth Gabriella TOGA: Borulj rám

Kedvesem!
Babérokat nem terem e Föld,
csak földi létem,
lélegzetem adhatom,
és a ködből néha kiutat,
vagy gyógyírt,
ha fáj a napi bódulat,
mit rád testált a nap.
És könnyeket,
bár könnyedebb életre vágynál,
hagyd,
hogy ágyat vessek a parti fáknál.
Karolj belém, tartsalak,
borulj rám, hogy óvjalak.
Vesd meg ágyam,
várj nagyon.
Szeress.
Úgy akarom.

3.
Marcsek Anna Mirtill: Érzelem

Messze még az ég,
karjaidba vágyom rég –
testem szorosan ölel,
táncoljunk a széllel –
nincs semmi vadság,
meztelen valóság
illatát éreztem
erdőnek,virágnak,
suhannak az árnyak –
nyár volt,lesz és levél
ring ág hegyén,- ne félj!
támaszom te légy,
messze még az ég!

2.
Vázsonyi Judit: Évgyűrűk dala

Fagyból, esőből, napból szélből,
mókuskergetőzésből,
madarak dalából,
bogárfutkosásból,
évszakok változásaiból,
évtizedekből, évszázadokból
komponált altatódalt.
Gyermekeit a szél messzire vitte.
Búcsúzik, de nincs egy sem körötte.
Bölcsőjében elringat még egy juharsarjat,
sóhajt utolsót s véget vet a dalnak.

1.
Rónai Krisztián Gábor: Fantazma

Valóság? Képzelet?
Esetleg egy álom?
Zakatoló gépezet
Követ merre járok.
Fénytelen ketyere.
Infernális kütyü,
S mennydörgő szekere
Firmamentum revü
Törött ménkő tánca
Zár a faktum világ
Élő ködkép lángja
Tépte gyászos virág
Színtelen éterébe.
Zavaros vízió,
S árnymű életébe
Mar a gyászos fikció.

1.
Rónai Krisztián Gábor: Foszlott Kozmosz

Látens univerzum
Tiszta dala zengi
Az élő testamentum
Hipokrata kerti
Világában susogó
Eklatáns éneket,
S Platón némán szuszogó
Káprázat képeket
Álmodó tudatában
Megfogant tézisek
Haldokló udvarában
Az égiek fétise
A dal mámor hangját
Nyekeregve osztani,
Mint a bűnös almát,
És átkot ontani.

1.
Szabó Gitta: Foszló emlékek

Foszló emlékek jutnak az eszembe,
Midőn rongyos kendőmet nézem.
Arcok elmosódó lenyomatát látom.
Tűnő idő, érzések, szeretet!
Foszló emlékek jutnak az eszembe
Épp, mikor gyermekem kis kezeivel
A vizes homokot gyúrja.
Tűnő idő, érzések, szeretet!
Foszló emlékek jutnak az eszembe,
Nő a homokvár, alagút fut benne.
Felnőtt a gyermek, téglaházat épít.
Tűnő idő, érzések, szeretet!

2.
Vázsonyi Judit: Mégis

Villám-égette, viharverte fa
áll a tóparton csonkán, egymaga.
Nedves fövenyre hullik a kérge,
foszlik hallgatag, nincsen jajszava.
Az éjszaka búskomor, lidérces.
Halott? Vagy rosszat álmodik a táj?
Kékjeit a zöld már fojtogatja
és a víz segítségért kiabál.
Olthatatlan sötétnek tűnik
s mélyén fekete iszap a bánat
Felszínére az angyalok mégis
fényes sugarakat muzsikálnak.

1.
Dufek Mária: Virrad

Lanton játssza a szél fenyők dalát,
ritmikusan mozog levél és ág.
Megindult felhők ejtenek könnyet,
így cseppecskével az égnek könnyebb.
Száraz kanyargó földutak isznak,
tóba hull a köd, s lassan felvirrad.

1.
Vassné Szabó Ágota: Majális

A hangvillán felbúg egy A,
majd átrepüli a falat,
miközben magába szívja
a magas és mély hangokat.
Gyermek sír szoprán hangon.
Részeg bariton szól hozzá a gangon,
s egy mezzoszoprán magyarázza el,
hogy mindenki kussoljon már,
mert neki aludnia kell.
Alt hangú otthonka zeng a karban.
Sárgás körme közt barna a csikk.
Főzőkanállal a másik kezében,
a szomszéd hőstenornak
harsányan magyaráz valamit.
Koszlott lakásajtó zörögve nyílik.
Lánc-zárta résében
egy borízű basszus zeng,
ki ordítva közli a gang népével:
– a majálisnak vége.
Legyen már csend!

1.
Hajdu Erzsébet: Tavasz elé

Tavasz, hullámzó nedv dagálya,
teremtés rohama, ömölj át
a téli haldoklás zűrzavarán,
de ne söpörd el az első virágokat,
inkább mutass villámló
zöld-színű napokat!
Sugározz színes mozdulatok
bizonyosságával,
légy velünk vér-arany tűz,
fuss át illanó lelkünkön,
lebegj, mint ámulat szárnyán a pillangó!

2.
Dr. Salamon József: Méz

Csak a nektár kéne,
És a zümmögés hozzá,
S még az alkonyat fénye,
Ha nyugalmat hoz rá.
Vágyom parazsát
Az izzó sárga-láznak,
Mit ízlelő bimbóim
Gyakran megaláznak.
Ragadós érzés
A nyelvem ölén,
Ízzé, porrá olvadna
A Szahara özönvizén

1.
Pécsi Nelli: Tíz óra múlt

Nyár esti szellő
Aluljáróban suhan
Bár tilos a dohányzás
kacér éj tüzet kér.
Narancsos naplemente
Hófehér és fekete
Csúszik le lomhán
Szürkére piszkolódik
Holnap minden emlékem.
Előlem szökő
Oszlopra tekeredő
Szédülő idő
Vajon lesz-e alkalmam
Némán megállítani.

1.
Pécsi Nelli: Napfogyatkozás

Nedves füvön
csupasz lábam,
Törött, füstös szilánkot tapos.
Homályos üvegen át nézem Veled,
hogyan fedi a Hold a Napot.
Talpamon vér serken,
árnyékod rám hajol.
Sebem nyalogatva
észre sem veszem,
hogy a Nap takarja a Holdat.

1.
Váradi Csaba László: Lány galambbal

Szelíd szépség szunnyad,
Szabadság szemeidben,
Szerelem-fakad szívedben,
Száll szellő szárnyán szavaidban.

2.
Gősi Vali: Illatod magamba zárom

Ereimben hűvös a vágy
– veszett világ a szív körül –
hangod ma álmom szövi át
az érzés messzi menekül
Recsegő dal vagy néhanap
máskor színezüst ábránd
vágyálmaimnak rabja vagy
hozzám hajoló szivárvány
Tűnő mosolyod szelídít
csókod bújik a számon
az emlék hozzám menekít
illatod magamba zárom

1
Mladányi Balogh Béla: A kékség szépsége

Ring a tenger kéklő teste, hosszan elterülve,
csodálják a sziklaszirtek magas partra ülve.
Fölöttük fehér felhők, végtelenből eveznek,
majd fent a messze légben, nyomtalanul elvesznek.
Szerelmes ifjak, langyos tengerben lubickolnak,
játszanak és egymás fejére, vizet locsolnak,
pajkos, csintalan hullámok nyaldossák testüket,
fiatalok gátat vetve, tárják szét kezüket.
Fintorog a Nap, mintha már unná nagyon magát,
készül megvetni mélyvörös, aranycsipkés ágyát.
Sápadt arcát belemártja, kék tenger vizébe,
tüzet gyújt ott, a két ifjú parázsló szívébe.
Összeér a két kéz, egymás szemében ragyognak,
és fönt az angyali karok, mosolyra fakadnak.
Az égen, magányos Hold, nesztelenül érkezik,
boldogságukat látva, szerelemre éhezik

2.
Dr. Salamon József: Fohász – ég és föld között

Ég és föld között,
Kék és kék között
Sohasem volt más, csak a lét:
Szerelmem, álmom, mind a hét.
Ég és föld között,
Szemtelen kékek között
Mutatta magát minden tét:
Kérlek: Legyen elég már a hét!
Ég és föld között,
Kék és kék között
Hitem ne hulljon szerte szét
Hagyd meg kedvesem szerelmét!

1.Prorok Szente Mária: Csacska macska

Látod? Ő egy csacska macska.
Csak ne lenne oly makacska…
Sárga szeme, piros orra
tekintetem odavonzza.
Színes arca igen mókás.
Kicsit rókás és bohókás.
Szépen rajzolt a mosolya,
Huncut, vidám a pofija.

2.Georgina Rio: Csacska Macska

Csacska Macska
Furcsa szerzet
Madarat és
Lepkét kerget
Fára mászik
Párkányra ül
Magas fűben
Elszenderül
Párja még nincs
De szerelmes
Hangja ekkor
Veszedelmes
Ruhája szép
Tarka bunda
Mindig benéz
Ablakunkba

1.
P. Taylor: Itt vagyunk

Zöld fövenyen harmat jelzi érkezésünk.
A dűnéket elmossa a hab, mely a tengerből kifakad.
Mi nevetünk, mert sokan várták hogy jöjjünk,
S íme itt vagyunk. Még sincs ki üdvözöljön.
Hamar jöttünk tán, vagy elkéstünk?
Te a tavasz vagy, én meg a nyár.
Te illatokat hordasz, én meg a nevetést.
Te esőt fakasztasz, enyém meg a csillagos ég.
Nincs mi elronthatná a jó kedvünk,
Hát mossa el a hab a dűnéket, és fakadjon dalra a szívünk!

2.
Mladányi Balogh Béla: Séta az öbölben

Valamikor nagyon régen, lent az öbölben,
suttogó hullámok mosták lépteink nyomát,
én lázasan ittam lényednek minden szavát,
a vágy izzó fájdalma lüktetett keblemben.
Ölelni vágytalak, oly vadul, végtelenül,
míg lelkednek mélyéből lágy sóhaj tör elő,
szemedből lázas szerelem tüzének fénye jő,
élvezed lágy csókjaim selymét védtelenül.
A tenger talán hallotta elmémnek hangját,
vadul csapta felém a vizét egy sziklán át,
majd huncutul csillogtak testemen cseppjei,
ragyogók voltak, mint az angyalok könnyei.
Halvány arcodat édesen fordítottad felém,
vele boldogság köntösét terítetted elém,
mind valóra váltottad, titkos álmaimat,
használtad támaszul, mindvégig vállaimat.
A szerelem még mindig mindkettőnk jóbarátja,
ez már évek óta a családunk palástja,
betakar, oltalmaz, és boldogságot teremt,
valamennyi ártó gonosztól, minket megment.

1.
Erdélyi Anika: A kertész

Rajtam levél borított négy testrész.
Virággal játszó csendes zenész,
növénynek, embernek egyaránt lelkész
gondozom kerted, lelked ha megtérsz.
Ez vagyok én, egy jámbor kertész,
egy igazi természetbűvész.

1.
Erdélyi Anika: Vörös-gém

Ha szárnyad színe
véredtől is vöröslik,
szállj fel, s menj tovább!

2.
Szász Delinke: Vörösgém

Nem szárnyalhat már
A rab madár,
Kinek szíve
Felszabadításra vár,
S az idő vérző sebeit tépi már.

1.
Erdélyi Anika: Darvak

Drága darvaim,
szép szerencseszellemek,
szálljatok reám!

1.
Tóth Gabriella TOGA: Milliméterek

„Csak a kezemet figyeljék”,
mint Rodolfót, mikor csodát termett,
és lásd, most én is, csodára éhezem.
De nem hinné senki sem,
hogy a könnyed mozdulatsor mögött,
feszült lelkem minden szála,
az időt kiölve igazán bájra,
nemesre, remekre eped,
és általam ölt testet
faragott, festett képem,
s benne szívem legapróbb zaja,
mit elébed tárok.
Láss belém!
Hagyom!
Lázasan nyitom ajtóm.
Milliméterekkel kerülj beljebb,
mutatni akarom!
Ez vagyok Én, egy pici lábnyom.

2.
Váradi Csaba László: Születőben

Rezzenéstelen arccal figyelem,
Hogy alakul kezem közt alakja,
S néz vissza a szemembe,
Rezzenéstelen arca.

1.Szabó Edit:

csendes öbölben
lassan suhan a hajó
vitorlát fúj szél

1.
Baranyi Imre: Filmforgatás

A ház előtt csak ült az ócska lócán,
sovány ebédje éppen elfogyott,
múló idő nyomott hagyott a házán,
a sors egy régi filmet forgatott.
Csak ült, a korhadó lomoknak csendjét
hallgatta egyre, elkalandozott,
talán letűnt ifjúkorát kereste,
mit elsodortak már a távolok.
Szemernyi béke költözött szívébe,
lelkébe végtelennek árja szállt,
a lét keskeny szélén csak üldögélve
figyelte már a megváltó halált.
Aztán a fények elhomályosultak,
miközben vége lett a forgatásnak.

1.
Vázsonyi Judit: Korrózió

A zuhanyozó lefolyója eldugult
és a konnektorok lógnak a falból.
A szomszéd wellnessezni jár a nejével.
Kettesben veled
nem lát, csak emberemlékezet.
A gyerekek – nézd – megöregszenek,
lassan hotelszobákká lesznek
a gyerekszobák, a padlás szigetelése alatt
csaták dúlnak – macska-egér játék –
szegfűszeg és halál szaga keveredik itt.
Eggyel több vagyok a kelleténél neked
míg a fény egyre kevesebb
bocsánatkérésre szót vesztegetni kár.

1.
Vázsonyi Judit: Hódolat

Szabad egy táncra, lányka?
Az Ön légies bája
tetőtől talpig behálózott.
Mily lágy idomok!
Megláttam,
s hajbókolok legott.
Tartása mily kecses!
Legyen hát kegyes,
méltasson, drága
csak egy pillantásra!
Egy szóra, a mosolyára!
Kérem!
Ah, legyen a feleségem!

2.
H. Gábor Erzsébet: Csalódott hódoló

– Jól áll önnek ez a vörös!
Az alakja erős ötös,
fenekének dombos íve
megbolondít effektíve.
Szűk szoknyája sokat sejtet,
kecses lába rabul ejtett,
s haja kenderszőkesége
legyen az ön büszkesége!
Kár, hogy háttal áll most nekem –
forduljon meg, esedezem!
Hogyha szeme reám tekint,
nem hurcolom tovább e kínt,
ami titka miatt feszít.
Jó kedvre már csak ez derít.
– Megtisztelne, kedves hölgyem?
– Hú, most nagyon meglepődtem!

1.
Szabóné Horváth Anna: Bánat

Nehéz magány nyomja lelkem,
Bánat savként mardos bennem.
Kedvtelen kering a vak lét,
Szívem vérzik a tegnapért…
Keselyűként tépik testem,
S gúnykacajjal szívják vérem
Éj-fekete gondolatok,
De nem érzem, fásult vagyok.
Gyökerét sem tudom tépni,
pedig régen jó volt élni.
Tűz már nincs, szikra még akad,
Csodát remél, míg nem hamvad..

2.
Kárpáti Kinga: Magány

Szólok. Nem érted.
Üvöltök. Nem érted.
Sírok. Nem érted.
Hallgatok hát, rád se nézek.
Kietlen sivatag,
hol bolyong a lélek.

3.
Zalka-Montenegro Gabriella: Bánat

Szomorú pilláid esetlenül lógnak,
ajkaid csókra vágyóak,
arcod szűz, csupán a nap sugarai
csalnak mosolyt rája, s előlem
ijedt csillagaid magányomat lesnék, ha
viszontláthatnálak.

4.
Zentai Eta: Bánat

Élő fájdalom fémbe rejtve
Vigasz rajta karcolást sem ejt
Tömör, kikezdhetetlen
Karját ölébe ejti a hiány
A sosem lesz öleléseké
Arca üres, bánat faragta
Mozdulatlan
Hátának íve szomjazó virág
Lába egyetlen útra vágyik
Követni a követhetetlent.
S ami a szemnek láthatatlan
Belül vergődik a lélek.

1.
Bagyinszkiné Anna:

enyészetté lett
valaha volt szépséged
zöldellő fűzfánk

2.
J. Simon Aranka: Hová lettél?

Nyár van, mégis hideg
örökké rohanó idő megvadult
árként futkos a hátamon
jelenem elmossa, vízcseppekként
testemről gyorsan pereg
míg múló perceim
csonka ujjamon számolgatom
kíméletlen szállnak felettem
a súlytalan évek
elmúlás Damoklesz-kardja
lebeg véres-szenvtelen
égi jelre várva
emlékekbe fúló életem
fáradó lángjai fölött….
Gyűlölt-imádott ifjúságom
hová lettél?

3.
P. Taylor: Egy emlék

Meghasadt szívem üregesen cseng.
A mély már csak sötétséget rejt,
De egy fénysugár hasit belé,
S szét lebbenti a konok árnyékokat.
Üregében dobban valami apró,
Tán csak egy kis madár az,
De sajog, és lüktet. Viharvert,
S bánatos karjaim csonkokká lettek.
Hasadék mi keblemen van,
S ölelésre vágyik még most is!
Hol vagy hát drága barátom?
Legyünk mi magunk a fény!
Oszlassuk el a fájdalom ködét.
Lombjaink boruljanak össze újra,
Mint hajdanán egy tavaszi napon,
S ne legyen ez már csak emlék.

1. Jámbor Aletta:

Első csókodnak
mámorító emlékét
Párizs öleli.

2. Zsatkovics Edit:

Volt
nyarunk
mámora
Szajna partján
ringat emléket
sós tengeri szellő
szerelemváros
s nyár ölelt ált
kettőnket

1.
Molnár Gál Irén: Fényüzenet

Ujjaid antennái
gitárhúrokon
betűzik a Mindenség
fényüzenetét…
a lét titkai
oldódnak ki míg
lelked húrjain
a természet zenél…

2.
Csákvári Katalin: Merengés

Kristálytiszta derengések,
foszladozó álmok,
ásítozó, csodás hajnal,
égi tanítások.
Szeretem e csendes reggelt,
az ébredés simogat,
még érezni az éj sötétjét,
csillámporos utamat.
Mennyi tiszta érzelem most,
elvarázsolom magam,
átölel a végtelenség,
most nyugalom, béke van.
Messze még a mindennapok,
szívem dobog csendesen,
Isten képét felidézem
és feltárul az életem.
Apró neszek ébresztgetnek,
áldott, új nap vár reám,
nem rémíthet sötét világ,
hol lelkem fénylő napsugár.

1.
Körmendy- Juhász Györgyi: Parton

Ez a tél, ez a kései hó,
ahogy leve csörgedez,
megfesti az éjjelt,
víztükre a hajnali eget.
Egyedül járok évek óta,
üres a pad, lámpássá változott,
vasba öntve várakozik a magány.
Lehajolnak, arcon csókolnak a fák,
csend, suttogás, sikolyok,
én akkor is várok rád.

1.
Körmendy-Juhász Györgyi: Varjak ösvényén

Téli erdőn botorkál,
vándort kísér,
nyomában jár.
Fagyos tájban sírnak,
véreznek a fák.
Titkos ösvényt őriz
sok madár.
Halál.

2.
Pataki Anett: Ösvény

Fagyos földbe vájják
éles csőrük
fekete madarak.
Ólmos testű felleg
zárja tőlünk
a lágy napsugarat.
Hosszú ez az ösvény;
aki rátér,
az magára marad.

1.
Lakatos Ilona: Zivatar

Táncot jár a hold,
a szél keringőzik vele,
majd vihar jön, rombol, pusztít vadul
de az égi szivárvány mindent helyre hoz.

2.
Vázsonyi Ferenc: Látomás

Toscana sötét, zöld egén
oly délibábot látok én
Feketét,
ázottat.
Hirtelen ott termett
az árkád
alatt.

3.
Kohl Zsanna: Zivatar

A bőrödön siklom,
Elmosom.
Pacatenger.
Festek az esernyőddel.

1.
Györgyi Csaba: Sziklás tengerpart

Az a tenger, amely mindig engedi, hogy lássák,
amelynek vénült, fáklyás esték a szelet csapják,
mert égi mélye szerelmes éjek színes álmodása,
az a tenger remegő, kis fények futása, olvadása.

2.
Baranyi Imre: Adriámhoz

De régen jártam partodon, talán
nem is láthatlak egyhamar viszont,
hiányzol, vérem oldja érfalán
a kéked és hullámod hallgatom.
Vajon hajóid átszelik ma is
a hátadon bolyongva habjaid,
vagy álmaim csupán bohó, hamis
emléket űznek, szegve szárnyaik?
Úgy mennék én ölelni újra még,
beszívni ismerősen illatod,
fürödni benned július hevén,
érezni végre hűsítő habod.
Addig tudom, te is vársz majd reám,
vigyázz magadra édes Adriám!

3.
Gubcsi Anikó: TENGER

Fodrozó víz, sima víz,
A kis hajó messze visz.
Mélykék tenger, hullámok,
Hullámodban ugrálok,
Hullámodon elringok,
Halacskákkal úszkálok,
Morajlásod hallgatom,
Hozzád éneklem dalom.

1.
Nagy Hajnalka: Haláltánc

Megbűvöltél
mint kígyó az egeret
s én kínok közt,
szemedbe nézve
adom életem neked.
Beléd bújok
s míg testem a testedbe,
lelkem a lelkedbe olvad,
s szívem hamuvá porlad,
felfalsz, elevenen.
Ki vagy te?
Szerelmem? Gyilkosom!
Mi vagy te?
Gyötrelem, fájdalom.
És én sose léteztem
nélküled
mert én: te voltam. S lettem
egy veled: a fájón lüktető Élet.

2.
Pécsi Nelli: Ablakon keresztül

Ki mit remél?
Lesz szebb holnap?
Most megbeszéljük
Te meg Én,
hogy lesz-e jobb nap,
Még egy kör
és megszédül a hajnal….
igazat beszél…
és ránk virrad a másnap….
és nézzük egymást
Te meg Én….Mi…
vígasztalhatatlan.

1.
Horváth-Tóth Éva: Ébredés

Zajong a város füstös szerető,
lobban a hajnal reszket lepedőm,
ébredés riad az éj tetemén,
a hús remeg még csontom melegén.
Ágyam tenyerén ülök hallgatag,
a fény lehull nap bágyadt csillaga,
csak bámulom táncát mily ingatag
és pőre csendje lágyan simogat.
Szemem keres most fülledt álmokat,
szívem szíved és szájam csókodat,
kihűlt a reggel hamvad nélküled,
talán holnap majd elfelejtelek.

2.
Körmendy-Juhász Györgyi: Nősors

Már csak a pír és rúzs rikít,
nem sző túl nagy álmokat.
Mint csuklóról olcsó parfüm,
úgy illant el az idő.
Az élet szép káoszát
emlékek kuszálják ősz-fehérbe,
édesen fáj, lassan mégis véget ér,
ez az utolsó felvonás.
Kényes felsőbbrendűség hinni,
hogy van, kit nem ér utol,
oktalan káprázat, rezgő homály.
Virágot hajt szemlesütve,
a hiúság, a kéj, a báj,
te sem maradhatsz már soká.

1.
Tóth Terézia: A művészet sosem ART.

Mit látsz bele a képbe?
Látod?
Milyen történet kavarog?
Tudod?
Sok mindenki nem érti,
csak néz ki.
Néz, de nem lát.
Hé! Ugyan, ne már!
Mindennek, és mindenkinek
van egy története.
Nézz bele, hallgasd meg!
Ismerd meg!
Annyira izgalmas a világ,
a művészet ad csak igazán
Utópiát!

1.
Arató Csilla: Karcok a köveken

Oly hamar eltompult a fény
akartam idebent a rendet,
egy kicsit most elvesztem én
a szél halott húrokat penget.
Világosban akartam járni
úgy hittem én a jelennek,
éreztem nem tudok szállni,
az égen tollpihék peregnek.
A hátam nedves toll csupán
de nyitott szemmel harcolok,
arcomon mosoly, s kuszán
a kövekre jeleket karcolok.

2.
Mohácsi Detti: Kikötve

Ég tükrében felhők is pihennek,
kavicsok hátán megérintenek.
Homokszemeken elpihen a táj,
lassan elszökik, apad a dagály.
Csendes a tenger, alig morajlik,
ég hátán sűrű felhő lopakszik,
megtört létében a föld így zenél,
partja szegletén a víz elalél.
Kikötve ringatózik egy élet,
megannyi megélt mesés történet.
Melegében tündököl sorsútja,
hideg éjszakán hív randevúra.
Szeretve ringat minden hajnalon,
meghasad léte a domboldalon.
Miként a föld könnyeit letörli,
tükrén lelkét szívére öleli.

3.
Bódai Soós Judit: Kikötve

Megérinteni a végtelent?
Ó, nem lehet, azt nem lehet.
Kikötve ring a csónakom,
világgá nem mehet.
Kavicsos parton lépkedek,
és léptem súlytalan.
Megérinteném a végtelent,
ám láncaimnak ólomsúlya van.

1.
Arató Csilla: Harangvirág

Sejtelmes hajnal,
egyedül sírok én is
Harangvirágom.

2.
Georgina Rio: Kereklevelű harangvirág

Kis virág gyenge
szirmát hajnal simítja,
rezzenő harang.

3.
Marcsek Anna Mirtill: harangvirág

nemes egyszerűség
fényfürdőben
rácsodálkozásaim között

1.
Csog Emőke: rezdüléseink

mint a levél, mely
még magában hordozza
a fa rezdülését,
ahogy földet ér,
én hagyom, hogy
lehulljon rólam
ez a kósza ábránd,
melyben fogva tartalak;
emlékeink a földre
szóródnak, és én belőlük
növök ki újra önmagamba,
így majd könnyebben
hordozlak, ha szépen
egyenletesen
eloszlódsz minden
testrészemben,
egy fantomfájdalom,
mely tompán áramlik
szét csontjaimban

2.
Vázsonyi Ferenc: Pieta

maga marad a mag,
ha el nem hal,
ha nem hal el,
nem támad fel.

3.
Reményi Tamás: Magból ébredő

Jött, van és lennie kell!
Csírájából kikelt az élet,
Gyönyörök sugarában mosolyog,
Szívnek gyöngéd szeretete e lélek,
Bimbódzó ártatlan apró álom.
Hajnali hűs pírban ébredt sóhaj,
Gyöngyöző sejtelmes kikelet:
Aranyló szálakkal átszőtt óhaj…
Ó, te léteket óvó, ölelő meghitt szeretet!
Pompájában tündöklő boldogság sugara,
Még álomvilágban repkedő kismadár,
Lényéből sarjadó kedves hangok dallama:
Lágy kötelék, egy csilingelő napsugár.

1.
Szabó Balázs: Árnyék

Fölém a falra tornyosul
Egy száraz, kormos, szürke úr.
Ruhája nincs, a bőre pőre,
A fény szakítja ki belőle.
A Napot sose látta tőlem,
Ő visz haza, ha kidőltem,
Néha együtt keringőzünk,
Vacsorázunk, majd ejtőzünk.
Most nem táncol, áll meredten.
Kedvtelenül, elcsüggedten.
Menni akar, nem maradni,
Pedig kár lenne futni hagyni.
Ki is csúszna, hogyha tudna,
De talpam alá van szorítva,
Majdnem egy embernyi súllyal,
Erősen fogom kislábujjal.

2.
Scheibli Tímea: Árnyék

Bűnös-kiáltották a vének.
Senki nincs, ki megmentse
az elítéltet? Ha kárhozott is,
ki kárhoztatta őt el? Tán az
anya, kinek a gyermek nem kell.
S ha nem kellett az anyának,
kell e majd a világnak?
A világnak, a bújának,
üres szoba árnyának.
Üres szoba fala alatt,
ki kárhozott lett, az is marad.

3.
Geletóczki Nóra: Árnyék

Szobám négy sarkában
Kerestem a fényt,
Nem találtam.
Játékaim elhagytak,
Üres volt a tér,
Egyedül maradtam.
Gyermekként megláttam
Felnőtt árnyaim,
Velem maradtak.

4.
Váradi Csaba László: Árnyék

Testem meztelen,
Lelkem fesztelen,
Gondolatom esztelen,
Magam tesztelem,
Árnyékom lételem,
Itt van rég velem,
Falra ragadt kételyem,
Magam fonalát meglelem,
S el fog a félelem.

1.
Juhos Viktor: Nyughatatlan

Megyek az esőben
a ködben a sárban.
Vizes csúszós úton
párás félhomályban.
Megyek tűző napon
tikkasztó hőségben.
Sistergő aszfalton
szántóföldön, réten.
Megyek én mindenhol,
ahol még nem voltam.
Idegen utakon
térdig érő hóban.
Megyek én akkor is
hogyha nem kell mennem.
Akkor is csak megyek,
ha nincs hová mennem.

1.
Csog Emőke: közeltáv

hidakat építünk
magunk köré – holott
mi vagyunk maga a
t á v o l s á g

1.
Dr. Salamon József: Áhítat

Szivacs lelkek dzsungelében
Forrássá lenni, remélem
Gondolatim patakján át
Sodródtok is néha, lármát
Szerető fékek között, élők
Szomjas lelkű, szépet remélők.
Aki ismer múltat és szokást,
És érzi még őseit, a hatást,
Kortyoljon e forrás vizéből,
Merítsen néha, az ősök hitéből.

1.
Mersdorf Ilona: Tavaszvarázs

Zöld áradás, hullám,
mi megtörik, mielőtt
égig érne.
Tektonikus törésvonal,
mellette csúszik fel és le
minden, mi élne.
Varázspálca legyint,
visszabillen a világ
megszokott tengelyébe.
Aranyló fény olvaszt
sorompón innen és túl
mindent újra egységbe.

2.
Fehér Badics Sándor: Zöld fohászat

Végtelen zöld, amely keresztbe vág
Hirtelen mély szakadék vár
A fű takar mindent, mint néma csend
Növények nincstelen hangja, zengj!
Süvíts, üvölts, e-kietlen tájon
Hadd, zengjen, ajkaitokon mámor
Halljam az éneket, lássam az életet
Természet csendjében az ígéretet
Válj, hát a szakadék felett híddá
Hadd, lépjek, hadd mennyek immár
Vár az erdő, a végtelen zöld
Kössetek embert, vissza, ösztönből
Legyetek a híd, legyetek a zaj
Mely mindenkit elfogat
Legyetek az, amely megköti azokat
Kik elfelejtették zöld fohászotokat

1.
Kertész Ibolya: Vihar után

Már vége Kedves, elmúlt,
Nézd, lassul a szél,
Az ég is tisztul.
Add hideg kezed kezembe,
Szeretetem melegítse meg.
Látod, szemed szürkesége
Zöldre hajlik újra,
Borítunk fátylat az elmúltra,
Elmúlt, hát nevess újra.
A fekete ég újra fényes kék lett,
Csodás lesz a nap, bízzál benne.
Megmutatom Neked, látni fogod
Szememben az újra bontott,
Lobogó vitorlákat, ott a tavon.
Dacolunk együtt a széllel,
Bontunk újra vitorlát
A szeretet nevében.

1.
Sebő Bojána: Pilácsom

Uram, passiód
oltalmam, sötét éjben
fényesség. Ámen.

1.
Angyal Szabolcs: A, B és C balladája

A egyre csak a fát vágja,
B álló nap urát várja,
C folyton az erdőt járja,
S jaj, azok a tüzes szemek!
B gyanakszik, s C-t bevádol,
bírót győzi igazáról:
„Láttam, ahogy boszorkányol!
Jaj, azok a tüzes szemek!”
C-t aztán tömlöcbe vetik,
testét máglyán elégetik.
B kacagja napestelig:
„Nincsenek már tüzes szemek!”
A-t végül egy fa lesújtja,
B szívét a bánat zúzza,
bomlott aggyal csak azt súgja:
„Jaj, azok a tüzes szemek!”

2.
Marcsek Anna Mirtill: Ballada

Villámlott,és földre szállt,
teliholdas éjen át-
fuss! sötét e világ-
körbezár,körbezár!
Hajad tűz,arcod tűz,
kit démona egyre űz,
fényörvény,lángösvény,
körbezár,körbezár!
Fellobbant a nyár,az ég,
vibrál fű,fa,levél,
megremeg a hajnal,
körbezár,körbezár!
Szikrázik a levegő,
nyomdokában lebegő
táncot jár a lét-
körbezár,körbezár!

1.
Horváth Melinda: Délután

,, az ablakon becsurgó
meleg napsugár
régmúlt időket idéz”

2.
Pécsi Nelli: Délután

Ha majd egyszer egyeznek a számok,
még azon a nyáron
fogom a pereputtyom
és elmegyek.
Na nem messzire,
csak valami vízpartra,
megvásárolom pikk-pakkra
a kis házat, mi ott áll,
a partra néz és kertje vár.
Fürdök majd a vízben, fényben
s délután,
ha elfáradok a semmittevésben,
naphosszat csak bámulom
a hűs szobában, a falon
rezgő árnyjátékot.
Billen hintaszékem,
alfában verselek,
macskám az ölemben
és nyűgös lelkemet mindig,
ahogy most is, Te ringatod.

1.
Angyal Szabolcs: China Hotel

Hideg ágyam a magány melegágya,
súlyos bőröndöm nihillel van tele.
Többmilliárdos földön vagyok árva.
Utam egyre hosszabb, időm fogy vele.

2.
Péter Béla: Szálloda ha jó

mint vedlő állat, újul meg a szálloda.
a dermedt hajócsavar türelme
végtelen. az úr immár méltán
szállhat meg oda ahol, doh- szag
már soha nem terem. tikkadt, e vidék.
hol a magas vízállás?
talán az újkori noé várakozik itten?
úgy tűnik senkinek nem kell e szállás,
pedig élhetnénk itt szépen, meghitten.
balga, ki arra vár, hogy valami megárad!
addig itt eltelhet ezer meg ezer éjjel.
így a dokkban állva nem lehet felárad!
(szállj vasútra , s menj el egy személlyel!)

1.
Angyal Szabolcs: Trilla

Tévedt madárka,
éneked életcsepp e
városi zajban.

2.
Szabó Balázs: Ságvári krt.

„Először kubikosok, majd a kubisták
túrták fel a várost.” Az igazság,
hogy Zoli bá a kommunistákat akarta
szidni, de többször jött zavarba
öreg korára, mert elfelejtette,
most már lehet. Akcentussal ejtette
a szavakat. Erdélyből menekültek,
a bátyja és az apja lázításért ültek
a Bécsi döntés előtt. Nagypolgári
családból mehetett csövet vágni.
A Ságvári körúton csukott szemmel
megmondta, vízvezeték merre megy el,
mert ő rakta oda. Mindig gyűlölte
a szocialista realizmust, nem tűrte
a panelt. Mint egy bezárt állat,
sose szokta meg a Kádár-kockákat.

3.
Szappanos Attila: Madár a füstön túl

A fákon már egy levélke se rezdül,
Az élet magvai már nem is alszanak.
Csak kőfalak kriptáján keresztül
Visszhangoznak rég kimúlt jajszavak.
Ember, minden élő börtönőre,
Hordja álszabadság ködmönét,
(És kényelemre hivatkozva)
Vakon építi kőről kőre
önmaga magányos tömlöcét.
Zsebemben bilincs a piszkos ezüst.
Betonlabirintusba kötötten
A gyárkéményből feltörő füst
Szögesdrótként gomolyog fölöttem.
Fölpillantok hisz még arra nézhetek,
És képzelem az ég tiszta, szabad,
S fejemben cikáznak tarka képzetek,
Akár a füst fölött a madarak.

4.
Pallagi Balázs: Embernek lenni

Egy magányos tömegben élek,
falra vetített színek között.
Reményfosztott társadalomban
léteznek ők – álarcok mögött.
Életem, életnek álcázott börtön.
Egy rángatott báb vagyok az illúzióban.
A meghunyászkodottak felügyelnek,
kik megalkudtak az örökkévalóságban.
Álmuk kietlen és megfakult,
kiáltásuk némán súlytalan.
Holtként élnek, feltámadnak-e?
Csak siránkoznak minduntalan.
De én megszabadulok láncaimtól!
Színpompám megköveteli tekintetüket!
Eltorzulnak a zavarodott arcok,
hisz’ láthatják: megtörhetik zárt életüket.

5.
Péter Béla: helyzet-kép

egy idő óta, hogy elbóbiskolt
a jó öreg mindenható isten
mindent látó figyelme immár
jól láthatóan ellankadt,
s már az AGY teljes gyanútlansága
biztos. arról, hogy lent mi van,
sejtése sincsen! és mint annyiszor,
már megint a víz!
kijátszva parancsolatot elhagy
minden létező gátat és átlép
minden elképzelhető határt,
s hamár sehol nem érzékel gátlást,
féktelenség csúf ármánya lett az ügylet.
így aztán már senkit meg sem lep,
hogy ha szobádba beúszik egy homár,
s hogy a hétszűk esztendő rég várt
meg nem szakadásából döglött ügy lett.
közben (látod?) mint kósza sziget elúszik
egy-egy társas-lakóhajó.
a nép az önkéntes hibernálásba fog,
s a jövőbe térne vissza.

1.
Radics Renáta: Hosszú az út hazáig

Hosszú az út hazáig,
de nálam van a zsákom.
Megtöltötték szüleim,
hogy lelkem ne fázzon.
Csomagoltak kitartást,
vidámságot, hitet.
Az úton, ha veszély vár,
tudom, segít nekem.

2.
Juhos Viktor: Út

Megyek az úton, megyek
s mindenhol csak útra lelek.
A föld alatt, a föld felett
utak vannak, de rengeteg.
Földes út, vízi út.
Régi út, hegyi út.
Országút, légi út.
Aszfalt út, köves út.
Fel is út, le is út.
Ember ebből nincs kiút!

3.
Sárhelyi Erika: Honvágy

A távolság csak
illúzió, ha belül
otthon maradtál.

1. Katica:

Az én kis falum házai,
lelkemnek várai.
Ma is szépen sorakoznak,
bár ifjúságim messze vannak.

2.
Pásztor Ilona: HAIKU

Pincesorok
bormámorok
fakó képeit
idézgetik.

1.
Radics Renáta: Képzeletben

Képzeletben elmegyek oda,
ahol a szeretet fogan.
Eggyé válok minden elemével,
s ad szívemnek örök menedéket.

2.
Kárpáti Kinga: Szelídülés

Zöld szemem tükre szülte
zöld szörnyecskét
zöld erdőbe vittem,
mert szilárdul hittem,
amint zöld forrásban
megfürdetem szépen,
megtisztul majd zöldje,
lesz így belőle szelídített lény,
s remélem, vele együtt szelídülök én.

3.
Nagy Hajnalka: Szörnyeteg

Ki voltál te nekem?
Saját lelki- szörnyem
Mi felfalta szívem
És tönkretett engem.
Benned látni véltem
Mindazt, mitől féltem
S mit nagyon szerettem
És mit tettél velem?
Szétroncsoltad szívem.
Tőled bennem minden
Mit magamról hittem
Szétszakadt hirtelen.
Megölted a lelkem
De megteremtetted
Mit addig kerestem:
Én, őszinte Szörnyem: Saját Magam.

1.
Dvorácskó Virág: Vissza a természetbe

Keresed de nincs értelme,
Nem hiába születtél az életre
Sírni kell fiam,
Vigasz is jön majd valahonnan.
Kitől első levegőd kaptad
Torkát megmarkoltad
Szorongatod, nem hagyod
Életadó gyilkosod.
Elesni is jobb, ha tudod
Porból magad összekotrod.
Pusztítod, vedd hát észre!
Borulj vissza keblére.

2.
Bódai Soós Judit: Vissza

Égigérő fa nő húsomból,
ha majd a földbe vetve hálok,
s a föld alól utat az égbe,
a tiszta fénybe, így találok.

1.
Kovács Gabriella: Talán jön majd egy angyal

Álmom nyitott ajtaján berepült egy angyal ,
pillekönnyű szárnyát kitárva ,
leszállt a virágmintára.
Őrzi álmom,
s remélem , hogy felébredve teljesíti kívánságom.

1.
Kerék Gitta: Tündöklés

Sárga már a nyár,
opál a víztükör,
és csak nézd a fényt,
könnyűn tündököl,
mint angyal haja,
úgy terülve szét,
az égig csókolva
lelkem szegletét.

2.
Kovács Gabriella: Nyár

Szemem elmerül a távoli messzeségben
csábos pillantásom megigéz.
Gondolataim közepette élvezem a napsütést.
Bőrömet átjárja a nap sugara
még szempillám sem rezdül, míg fúj a szél
s kalapom is rajtam marad, amíg a nyár visszatér.

3.

Szilasi Katalin: A nyár

A pirulós, szöszke kis tavasz
felnőtt lett már.
A kacér nyár
lángvörös fürtjeivel ravasz
tréfákat űz.
Szem-szája tűz.
Este kemence-meleg teste
mintha téged
ölelgetne,
közben a felhőkre kacsingat.
Villámokat
csihol, aztán
nyakon önt egy dézsányi vízzel,
és jót kacag.
De látni már
szája körül a mély ráncokat
és néhány ősz
hajszálat a
csábító, vörös zuhatagban.

1.
Kovács Gabriella: Sziklás tengerpart

Fehér hullámok oly könnyedén
habként cikáznak a tenger felszínén
s amíg a távolban egy kis hajó halad
a szívem is dalra fakad.
Oly megnyugtató és gyönyörű e kép
amelyben a lélek szárnyra kél.
Kék és fehér színekben pompázik a táj
már nem is emlékszem,hogy mi fáj.
Hűsít a tenger, fúj a szél
a sziklák látványa egy csodálattal felér.

2.
Radics Renáta: Elment az a hajó…

Elment az a hajó,
amire úgy vártam.
Vele együtt úsznak,
titkos régi vágyak.
Nem bánom, hogy így lett,
kaptam mást helyette.
A tenger már nem vonz,
a földön jobb nekem.

3.
Katica: Sziklás tengerpart

A TENGERT, mint végtelent,
A TENGERT, add nekem ISTENEM!

4.
Pásztor Ilona: Haiku

Tenger morog,
Sziklát pofoz,
A zuhany alatt
fürdik a Nap.

5.
Prorok Szente Mária: Sziklás tengerpart

Habfehér sziklákat mosnak hullámaid,
csodakék tengerem.
Messzeségben távol élednek álmaid,
egy vitorla lebben.
Az ég azúrkékje rajzol horizontot,
közeleg már az éj,
Hűvösödő cseppek locsolják a partot,
sötétül lent a mély.

6.
Baróti Levente: A tenger üzenete

A sziklás tengerparton lágyan fúj a szellő,
az égen napfényben fürdik egy tarka felhő.
Hol évente több ezer ember boldogan nyaral,
ahol minden vízcsepp egy üzenetet takar.
Egy hajóút a tengeren, olyan, mint az élet,
végtelennek tűnik, amíg nem ér véget.
Van hajó, mit hamarabb összetör a halál vihara,
de legvégül mindegyik elér az ismeretlen partra.
S mivel onnan nincsen visszaút,
senki se tudja, hogy utána hova jut.
De vajon jobb lenne-e örökké élni?
Akkor is kincs lenne az élet, ha nem tudnánk kilépni?
S az emberek olyanok, mint a vízcseppek,
távolról mind egyformának tűnhetnek,
de közelebbről nézve, kiderül, hogy mindenki különböző,
s ha összeállunk, mint a cseppek tengerré, akkor lesz szép a jövő!

1.
J. Simon Aranka: Halálörvény

Halálörvénybe szédültem.
Tempóznék gyorsan, rémülten,
de csak kuszán kalimpálok
– körülöttem köd és káosz.
Nyakam köré tekerednek,
Életemre merevednek
másodpercek, szekundumok
– szorul már az idő-hurok.
Elém siet sötét sorsom.
Sorspecsétem fel sem bontom,
úgysem érnék a végére
– villog a halál cégére.
Alattam ólomsúlyon jár a láb…
Vége, innen már nem megyek tovább.
Érákon át tart a haláltusa…
Vagy ez itt már az élet aktusa?

2.
id. Simon István: Gondolatok Sáfrány Zsuzsanna képéhez

Minden nyitva van
és mégis zárva
Együtt
Egyedül
Tegnapról mára
Nincs kulcs a zárba
Csend van
Hír nélkül
Lelkek keresik
Egymás kezeit
Tapsol a világ
Pirosló alkony
Távolból hallom
Várlak
Odaát.

1.
D. Epinger Erzsébet: Nyári zápor

Szakadt, ömlött s a
Buborék-gyöngyök szomjas
Földön gurultak.

2.
Dr. Salamon József: Nyári zápor

Ma az ég a Földre vágyik
Könnyeitől minden ázik
Rövid, heves indulattal
Örvendeztet, mind a hattal
Ha a Nap is társa lészen
Varázslatuk így lesz készen.

1.
Gősi Vali: Áhítat

Nézem a tájat
a rügyeket vajúdó
levelek közé rejtőző fákat
a tavasz elé térdelek
ég felé küldöm hálaimám
hogy megélhetem még
e rejtelmes feltámadását
a világnak
e fenséges újjászületést
amint lágyan rám hullatja
illatos fátyolát az alkony-ég
elsimítva gyűrött
magányomat

2.
Csákvári Katalin: Isteni akarat

Kérdeztem az Istent,
mi a terve vélem,
a válasz néma csend volt,
kongott ürességem.
Drága Uram, nem súgsz semmit?
Mi a hivatásom?
Küldetésem, sorsom, hitem,
mondd csak, hol találom?
Füleltem a síri csendben,
apró neszbe kapaszkodtam,
de őt, az Istent, bárhogy kértem,
szóra bírni nem tudhattam.
Bolyongok a nagyvilágban,
keresem az utamat,
kétség gyötör, talán nincs is
névre szóló,
áldást hozó,
Isteni szent akarat.

3.J. Simon Aranka: Még fázom

Most a hideg csönd beszél
véresen súlyos fenn az ég
de valami érik fenn és lenn
titkon születő remény
ölelkezik föld s a menny
még nem látlak, fázom
még sziklába zárom magam
de mosolyod már munkál
dermedt szívemben
olvasztja fagyott szavam
üzeni: bízz bennem
életre keltelek, tiéd a világom.
Köszönöm!
Holnap már örömmel ébredek,
s fényedért Neked virágzom.

4.
Zádori-Molnár Ágoston: Feszület előtt

Csendben szárnyal a piros hajnal,
Hűsen hullnak kicsiny fénypihék.
Réz fellegek hajába halkan
Lángjait fonja az égi kék.
Szunnyadó fák előtt Feszület:
Áhítom az Egyetlen Erőt…
Lelkem Eléd tárom, s eskümet,
Jézusom, Szent Kereszted előtt.

5.
Horváth-Tóth Éva: Ima

Hajnali pára moccan a légben
domborul pírja arcán az égnek,
omlik alá most fentről a fátyol
tetten ér álmot összegyűrt ágyon.
Benn a sötétben hallgat a lélek,
nem szól a száj sem, suttog a vérben
vétkem reményem, csak gyűjtögetem,
szavakat rendez hit polcán a csend.
Tárd ki az ajtód, nyisd ki ablakod,
engedd a szót be lágy fuvallatot,
bontsd a szíved sok kis zegzugát,
hívd be a fényt, lásd mennyek kapuját!

6.
Baranyi Imre: Hitünk elé

Egy kőkereszt áll szirt fokán a szélben,
kiszáradt fának ága közt süvítve
vihar vöröslik át a déli égen,
akárha végítéletet hörögne.
A bűneink az ég felé kiáltnak,
mégis remegjük annak válaszát mi,
imáink bárha nemhiába szálltak,
a vétkeinket nem lehet feledni.
Talán kapunk szemernyi megbocsátást,
ha újra lesz hitünk még szembeszállni,
e gőgtől elvadult világra áldást
nyerni, s megküzdeni saját magunkkal.
Addig csak áll a kőkereszt a szélben,
dacolva vad viharral ott a szirten.

7.
Sulyok Bernadett: Hit felé

Mély fájdalom. Majd üresség.
Vánszorog a múló idő,
Tébolyító ez a tudat,
Most segíts meg, Üdvözítő!
Egykor erős, harcos ember
Elgyötörten összeroskad,
Nézi a kereszt árnyékát
Nincs már itt, kit átkarolhat.
Hogyan lehet továbblépni?
Szent akarat, miért kellett
Elragadni azt a társat
Kit az Ég nekem teremtett?
Mégis várom, könyörögve,
Azt, hogy el tudjam fogadni,
S hittel átitatott könnyek
Engedjenek megnyugodni.

8

Kanyár Erika: HIT

Gyémánt sorskereszt
Hit tart bár távol a lét
Fán zöld rügy fakad

9.
Zentai Eta: Hit.

Aki hisz a lélekben,
Annak könnyebb a távozás
A kétkedőnek kérdései vannak
Vajon a lélek,
Porhüvelyünk lakója, mely
Dimenzióban lel otthonra újra
Hordozza-e a tapasztalást
Vonzalmainknak átírt képletét
Szublimált emlékét egy drága arcnak
A végső gyónás szép bocsánatát,
Vagy mindent töröl a Nagy Akarat,
Jeltelen része leszünk az Egésznek
Örökkön, örökké?

10:
Gősi Vali: A feltámadásig

Hiába
társult födelem alá mindörökre
hiányoddal valami fájó lelki ínség
aki voltál kilép néha a ködből;
szavak és ízek tódulnak elém
és távoli tornyok
tájak
fölöttem csillagok égnek
emléked könnyű lepellé lesz
a szív búvóhelyén
mosolyod ráterül a világra
mint határvonalak a valóság fölé
bár hangodat nem hallani soha már
a feltámadásig

1.
D. Epinger Erzsébet: Téli hangulat

Fehér hólepel
Jégcsipke mintázatát
Nap rajzolja át

1.Sarlós Erzsébet: Tornyok

Templomok épültek karcsúak, szépek,
tornyukat az égnek szegezve,
várták a híveket reggel, délben, este.
A népek jöttek sorra,
özönlöttek a templomokba,
majd ki-ki vallása szerint
a tornyok csúcsára tett valamit;
egy szimbólumot, egy jelet, díszeket
s egyebeket, már-már elérték az eget…
Akkor egy hang szólalt meg fentről,
a felhők fölül, talán a mennyből?
„Emberek, amit mondok, fontos nagyon!
Gondolkozzatok el azon,
vallás lehet száz, akár ezer,
s nem bánom, ha mind tornyot emel,
mint, hogy azt sem, mi van a torony tetején,
hiszen egyik sem bűn vagy erény,
a különbség innen fentről semmi,
(ha van is tán, csak leheletnyi).
Hagyjuk a jelek százait,
hisz más a fontos, a hit.”

2.
Fűrész István: Fonalgrafika

Gaudi kezdte így az első vázlatot,
és máris látta, hogy angyalok szállnak ott.
A szálakból lassan egy égi csipke lett,
élt már az álom és egyre csak repdesett.
Fonal szőtt egy álmot, vagy álom fonalat?
Isteni szőttes ez, teremtő folyamat.
Vonalból sík lett, a síkból pezsgő terek,
végesbe záródik a földi végtelen.

3.
Fehér Badics Sándor: Fonalak vonalak

Fonalak, vonalak
merre vezetnek?
kék égre? Óceánban eveznek?
Fonalak és vonalak
Egy húron pendülnek,
Színeik szétválnak,
majd egymástól eltárnak
Fonalak és kék erek
bőrödön áttetszettének
Tudod jól
életed, átkebelezett
Vonalak és utak
Egymástól elhűlnek,
szétszakadnak, elfoszlanak,
melyik húrra pendülhetsz?

1.
Imre János: Álmomban repültem egyszer

repülni hívsz, de
félek – zuhanni könnyebb:
nehéz a lélek

2.
Molnár Vanda: Álmomban repültem

álmomban
repültem a falak között közeledtek
feljebb estem zuhantam
az ég felé
nem
volt
hova leszállni csak a múltra amit a
csillagok őriznek szerettem
volna ha
nem
hasad
szét a világ ha a lepke nem rebbenti
meg a szárnyait mert elég
egyszer sok
is

3.
Pataki Anett: Szabadulok

Ma eljött a napja annak,
hogy elhagyjam ezt a várost,
ujjai még fojtogatnak –
eldobom az izzadt vánkost.
Könnyezik, én megsajnálom,
vissza akarok fordulni,
jövőm feszül egy plakáton –
vajon hol kezdett rám unni?
Nem hívott messziről senki,
a címemre kár üzenni,
hova tartok: bizonytalan,
de úton vagyok, lélegzem,
a világgal nem végeztem,
szemem tükör, vétkem arany.

1. Ligeti Éva: No comment

Prominens részletek
a lét hátteréből
felbukkannak, mégsem
értünk az egészből
semmit. Kétkedések
labirintusában
bolyongunk a védte-
lenek virtusával.

2.
Csog Emőke: kitöltelek

hallgatásod most
bennem beszélni tanul,
így mind rólam szól

3.
Tóth Gabriella TOGA: Kollektív tudat

Tudom, sokszor mondták már, beszélj,
hallasd hangod, ne félj,
az igaz szavaknak fénye van,
ne bánd, ha nehezen fakadnak,
de sarjad utánuk fű, és virág,
hidd, tőlük megy előre a világ,
ne bánd, hogy a hangokból értenek,
merj és tegyél, legyél erőre kapott
haldokló, kire hat az valós szó.
De félj, szavad perzsel, a csúf való
lesújt, ha mordulsz, koldulsz,
egy röpke pillanat, s marad néma
a táj, hiába fáj a gyomor, a száj,
hiába rándul görcsbe a kéz,
ne légy merész, ki tettre kész.
Néma jel, egy szem felel.
Kollektív védelem:
én veled, Te velem.

4.
Fehér Badics Sándor: Rideg néma szavak

Emlékszel a kék fényre?
a hideg, borzasztó érintésére?
Emlékszel a kezemre
Mellyel tartottam fejedet?
Fehér hó volt, fénylő este
Szavaid szívem melengette
Sötétség, a parkban csillagok
néma csend, arcunkra fagyott
Tudtuk mit tudni kell
s azt is melyet nem
Hiszékeny bolondok voltunk
Mindketten
S habár szívek szavairól írok
kezemet arcomhoz emelve
Őszinteszavak nem hallatszottak el
Azon a hideg, átkozott esten

1.
H. Gábor Erzsébet: Isteni szerelem

Zeusz, Lédát, mélán nézte,
sóhajtozott elemésztve,
– enyém leszel úgy is! – mondta,
míg a tervét kigondolta.
Hattyútestet öltött csellel,
tudván, Léda, minden reggel
fürdőt vesz a langyos tóban,
vérpezsdítő asszonypózban.
Zeusz, égő férfivágyban
átfonta az asszonyt lágyan,
s testük lázas szenvedélyben
egyesült a lenge szélben.
Megfogant a hattyú magja,
Isten lett a „fattyúk” atyja,
s kettő égi gyermekének
Zeusz adott öröklétet.

1.
Parajdi Attila: Falu szélén

nyarat varázsol
fehér kócsagszárnyakon
sötét felleg is

2.
H. Gábor Erzsébet: Kis falum tornya

Látod a tornyot? Égbe meredve
nézi a tájat! – annyira szép!
Zöld-lila-kékben fürdik az este,
gyúlnak a fények, lobban az ég.
Alkonyi óra csendje a társam,
ringani vágyom álmok taván.
Itt vagyok újra! – annyira vártam,
fázott a lelkem a semmi haván.
Emlékek jönnek, s vissza a múltba,
hófehér kócsag szárnya repít.
– ünnepi köntöst hoztam az útra –
Létem reményt majd onnét merít!
Kis falum drága plédmelegébe
bújok, ha fázom, s megnyugodom.
Csillagot festek az alkonyi égre,
s álmokat sző az árva torony.

1.
Horváth M. Zsuzsanna: Lélekvirág

Egy hang, mely
a szívemből szólt,
szeretetmorzsát
szívburokba szórt.
Lelkem szirmán
holt, elnyílott virág,
gyöngyszemkönnyem
izzó parázs, majd
jégcsappá dermedt,
reszkető ajkam falán.
A szívfájdalom elcsitult,
bűnös lélek megtisztult.
Szeretetzápor hullt a Földre,
remény, jóság költözött az
emberek érző szívébe.
Egy hang hallgat már, de
varázsporát szórja ránk.
Lélekvirága, tündöklő,
becézgető szívtükör.

2.
Mohácsi Detti: Lélekvirág

Ezernyi szép arcát a lét magában hordozza,
íriszén át magjait gondosan leporolja.
Ott nyílik szívében élete legszebb virága,
színeiben tündöklő lelkének képvilága.
Sorsában lassan járva összeszedi kincseit,
múlt gyökerét és jövőjének apró lépteit.
Boldogság álmát kitűzi piros kalapjára
és keringőt jár korának szelíd dallamára.
Cammogó idő néha karcolta érzéseit,
szirmain felfogta gördülő harmatcseppjeit.
Ereje teljében, magában, így kertészkedett,
kiszáradt rózsái helyére újat ültetett.
Minden zsenge hajtás szelíd pompáját tükrözte,
ebből szőtt ábrándot, lelkének ékes függönye.
Lenge szél lágyan ringatta selymes kiskabátját,
amíg él, büszkén foltozza a lét tisztaságát.

3.
Bódai Soós Judit: Lélekvirág

Lélekvirágom nyílni kész,
napfénye: szép remény.
A színeit még nem lelem,
de máris költemény.
Selyemszirmával simogat,
biztat, ha lépni kell.
Az illata meg átölel,
megtart, nem enged el.

1. Horváth M. Zsuzsanna: Romfalak közt

Kihalt utca kövén, hömpölyög a csend,
madárdal a bánatra mosolyfényt csen.
Romos házak, sötét ablakok mögött,
önmagad foglya vagy, félelem között.
Romfalon por, csipkefüggöny pókháló,
gazos romok közt, kék virág pompázó.
Gyökér utat tör, éltet adó földbe’,
túlélő szirmok harmatgyönggyel öltve.
Félelem erőt ad, nincs veszve minden,
küzdés, remény nélkül nincs ember, élet.
A holnap rejtély, remény a szívben él,
sors vásznán, parányi festmény a létezés.

1.
Németh János: Karácsony táján

Akkor elmerülünk önmagunk dicséretében.
Mi vagyunk a csendes éj fényében
egyszál magunk.
Szeretjük, néha magunkat szeretjük.
Szeretjük a sírást a Szentírás szerint.
Jámbor vezeklésnek Mária mosolyát.
Júdea alszik. A csillagok szikrázó bogarak.
Romokban hever az ünnepi teríték.
Kiégünk szeretetre vágyva.
Csak ebben a nagy tülekedésben
széttárul a tenger, mielőtt még szerettünk.

1.
Parajdi Attila: Esni kezd

nagy pelyhek mögött
csenddel bélelt kabátját
rám adja a tél

2.
Kertész Ibolya: Hóesés

Puha-pihe, fehér hópihe,
Összekapcsolódva
Hárman, négyen
Pihennek fenyőág tövében.
Magányosan lebegő társuk
Illegeti magát víztükrében.
Mily rövid volt a lét, gondolja,
S elragadja a víz sodra.
A táj néma, csendes,
Ünneplőben, hófehérben.
Nem fut át a fák közt
Őz, se nyúl,
Bevackolja magát mind,
Mert a hó egyre hull.

3.
Arató Csilla: Esni kezd

A hajdan békalencsés tavon
most zord telek ülnek,
hónehéz fák suttognak
bolond szelek hegedülnek.
A paplanba burkolódzó erdő
rám néz s bőszen hívogat,
egy ágon fagyott, piros virág
mint vörösboros, bíbor bódulat.
Szürke felhők rázzák magukat
nagy pelyhekben hulló álom,
szikrázó fehér lepel a bokrokon
úgy fázom, de mégsem bánom.
A szél lassan megáll,
megremeg a hószagú rend,
angyal fut, szárnya nem lebeg
s mögötte ott lohol a csend.

1.
H. Gábor Erzsébet: Karanténlét

Tavaszi szellő lengedez,
tárva az ablak, fáj a lét,
rabságom kínja megsebez,
szívemet bánat rágja szét.
Karanténlánc mi fogva tart,
koronás, ordas vírusok
okozzák kinn a zűrzavart –
fogolyként élni nem tudok!
Egyetlen mentsvár van talán –
képzetem szárnya messze visz,
apám kiszolgált asztalán
papír is van, meg penna is.
Gyűlnek az áldott verssorok,
korlátok, gátak, nincsenek,
s a Napból lángos fényt lopok!
Reményt a léthez, így csenek.

1.
Németh János: Beatricse leveti fátyolát

Lelked falára írd föl* a bűnöd,
az eltékozolt vágyakat,
a ki nem mondott szerelmet.
A ködben elvetélt utak mentén
nem álmodhatod meg
a barna rögök könyörtelenségét.
Szerelmed fátyol mögé rejtem,
nem láthatsz semmit!
Eltékozoltad a mulandóságot,
eldobtad az utat.
Én eltakartam, te kitártad.
Meztelenül állunk Isten előtt!
*Dante: Isteni Színjáték XXXI. 46. sor

1.
Vázsonyi Judit: Gigászok kútja

Démonok kurválkodnak a kín
kerevetén, körben a kút keretén
a kövek rendje kretén, a kén
karcos bűze láthatatlan,
nem tudni, hol a vég,
csak feketeség, ami
vár, innen fel nem
repülhetsz – kár –
sem későn, sem
korán, sem főnix
sem kormorán,
az ott a halál
angyala.
A titkos
ajtó?
Az
önmegadás.
“sic itur ad astra”

1.
Kerék Gitta: B terv

Ma az ördöggel.
Reggel lett és este.
Gyufaszál sercen,
ez már krematórium.
Arcomról viasz,
szívemről sár.
Gyakorlatilag
nőnöm kéne egész nap
új emberré.

2
Ligeti Éva: Sors kezében

Mikor felgördül a függöny,
székedre ül az áhítat,
és átható tekintetek
varázsereje átitat.
Magával ragad a színpad
érzésekkel teli hangja,
a felszabadult kacagás,
bánat félrevert harangja.
Jelmezben látod az embert,
miként szerepeket játszik,
felvonásonként más – máskor
sors kezében kapálózik.

3.
Németh János: Az utolsó felvonás

Tudom, hogy giccses,
de megismételhetetlen:
A bohóc letépi az arcát,
marad a nagy szem.
A nagy Szem, ami lát,
a Száj, ami hallgat.
A SORS, ami bevégeztetik,
még mielőtt a lépcső tetején
kinyílna az ajtó,
s meglátnánk, miért születtünk.

4.
Sorsod

Világszínházban
maszkban izzik az élet
Utad: fény könny vér

1.
Szilvássy Ildikó: Elvarázsolt kastély

Olyankor
fák gyökere szakad,
nem érkeznek felhők,
veresedik a nap.
elhalkul a madár,
ablakokon homály,
lélek lép a létrán.

2.
Sarlós Erzsébet: Titkosan

Legközelebb biztos, hogy várkastély leszek!
Szilaj falaim repkény futja be,
körém kanyarintok egy vizesárkot,
sejtelmes titkokkal tele.
Szobáimban félhomály lesz,
tornyaimban vész-bagoly huhog,
nem nyitok, nem tárok sarkig,
sem ajtót, sem ablakot.
Falaim hallgatnak a régmúlt időkről,
nagy tükrömben szétfoszlott emlékek sora,
Padlóimon hagyott léptek nyomát,
nem fejti ember meg soha.
Teliholdkor szélkakas nyikordul,
szél csapkodja parkom kapuját,
vándor beleshet a kerítésen,
de nem tudhatja meg, mi van odaát!

1.
Szilvássy Ildikó: Mama

Mi a baj, mama? Nem hívtál fel.
Mi a baj, mama? Nem bírom már.
Mi a baj, mama? Sok minden fáj.
Mi a baj, mama? Nem hívtál fel!
Minek örülsz, mama? Hogy eljöttetek.
Minek örülsz, mama? Szép ez a virág.
Minek örülsz, mama? Ugye itt maradtok?
Minek örülsz, mama? Nagyon szeretlek.

2.
scheibli Tímea: Mama

Felhőszoknyád elszakadva,
jött egy angyal és megvarrta.
Hímzett rája ezüst tavat.
Ezüst tóból- aranyhidat.
Aranyhídon átsétálva
értél fel a Mennyországba.
Hímzett még rá nevetést,
elfeledett ölelést.
Boldog-szomorú könnyeket,
érintenélek, már nem lehet.
Felhőszoknyád táncol fényben.
Angyal lettél fenn az égben.

3.
Rónai Krisztián Gábor: Mama

Megvénült a keze,
Amely éjjel simított.
Megvénült a mese,
Amely mindig csitított.
Arca bús. Megviselt.
Dús ráncok cirógatják.
Tekintete megpihent.
Angyalok simogatják.
Öregedő szívét,
Rágja a kor férge.
Összetörve hitét,
Kergeti a végzet.
Érzi már. Fonnyadt lelke
Lihegve válaszol.
Ernyedt, lágy szele,
Téged hűen átkarol.

1.
Sima István: Úton vagyok

Úton vagyok,
Úton az Élet Óceánján,
Hánykolódok, amerre űz és hajt a szél.
S, csak remélhetem,
hogy hajóm egyszer majd végre
Lecsendesült, nyugodt vizekre ér.

2.
Bugylyó Juliánna: Viharban

Vitorlás ringatózik parányi hullámokon,
kisvártatva fekete felhők tornyosulnak az égre.
Máris dörög a légtér, szikrákat hány az ormon,
sötét leplét, mint gyalázatos ördög, rányomja fényre.
Az ordító orkán a fedélzetet rombolja,
a tengervíz fodra gyülemlik egyre hatalmasabbra.
Szanaszét szakad a hajón az összes vitorla,
hányja – veti, dobálja a bárkát, hol jobbra, hol balra.
Jajveszékelés sikolya félelemmel telve,
esdekel, kinek még megcsappant erejéből adatik.
Süllyedünk! Itt veszünk el örökre a tengerben!
Recseg-ropog a fa, roncsként hánykolódik, szétáramlik.
Borzalmas ár uralma alá veszi a vizet.
Ki képes ezt a szerencsétlenséget megállítani?
Istenünk! Meddig tart ez a nyomorult őrület?
Segítség! Segítség! Segédkezzen már rajtunk valaki!

3.
Molnár Vanda: Viharban

Fehér vitorla
és a vörös félelem.
Én meg kék vagyok.

4.
Kárpáti Kinga: Viharban

Fent hömpölyög, háborog, zúg, morajlik.
Lent fáj, éget, ezer sebből vérzik.
Küzd a lélekvesztő, szembeszáll, dacol a széllel,
de a mélyben összekuporodva, zokogva vígaszt kémlel.
Zúgj, háborogj, hömpölyögj, Vizek Ura!
Hadd váljak eggyé veled,
hogy lehessek cseppje tengerednek,
s ha eljön a következő hullámverés,
mosson el égető fájdalmat, vérzést.

5.
Szabó Edit: Viharban

Szürke felhős ég alatt
suhannak a madarak,
tengerár emelkedik,
fodros hab keletkezik,
vitorlás a közepén,
vágtat az ár, körbe ér,
hánykolódik habokon,
vitorlát széjjel rombol
rettenetes áramlat
ne vedd el a vágyakat,
engedj komor hatalom
legyen boldog a hajó,
vihar végét megélje
az élet békessége.

6.Pataki Anett:

Hullámok közé
vetett kis vitorlás az
egész életem.

7.
Zentai Eta: Viharban

Felhők csordáit kergeti
Az erőszakos szélroham
Sötét, rongyos égi vásznak
Égig szökő, habzó szájú
Hullámok vízében áznak
A vihar fekete szeme
A háborgó tengert nézi,
Játékszerét a kis hajót
Táncoltatja, űzi, tépi
Felette vijjogó sirályok
Repkednek a koncra várva
A magas ég, és a mélység
Rázúdul a vitorlákra
A törékeny,fehér hajót,
Ami a felszínen tartja
A benne lévők hite, fohásza.

1.
Sima István: Mezei margaréták

A falu fölött, fenn a réten
Vég nélküli fehérségben
Tetszeleg és ring a szélben
A margaréták erdeje
Bimbóik a Napot várják
Fehér szirmaik kitárják
Virágaik méhek járják
Zsong-bong a mezei zene
Legelője birkanyájnak
Ékessége most a tájnak
Ám holnap itt is kaszálnak
Hát kérem Gikém,
a legszebbeket szedje le!
Ő lelkesen, örömtől ragyogva
Mintha csak erre várt volna
Szedi öles, nagy csokorba
– A vázánkban lesz helye!

2.
Sebő Bojána: Nebáncs, nefelejcs

Szeret-e vagy nem?
Utóbbit kétszer tépem
minden virágon.

3.
Imre János: Margaréták

Szívem színekbe öltözött,
lelkem húrja, halkan dúdol.
Boldog vagyok, szabad és önfeledt,
mint a vázában a margaréták.

1.
Dobrosi Andrea: Vonaton

minél korábban
kelek annál többször tud
késni vonatom
de kipihenten jobban
nézek ki – az ablakon

2.
Lakatos Ilona: Vonaton

Nézem a távoli messzeséget,
előjönnek az elhalt, szép remények.
De szívem nem keseredik meg,
hiszen megérkezem és vár a kedvesem.

3.
Zalka-Momtenegro Gabriella: Vonaton

Alsó szemhéja ugrándozva
buggyan ki a sörből,
a füle mögötti ráncok
elvetett magokról győzködnek,
válasza szótlan korty
a poros levegőben, arca
tükörképet hagy az ablakon át.

4.
Geletoczki Nóra: Vonaton

Nézem a tájat, utazom,
El magamtól, el tőled.
Nézem a tájat, utazom,
Egyedül a vonaton.
Nézem a tájat, utazom,
Ismeretlenbe vágyom.
Nézem a tájat, utazom,
A kerék kattog, lüktet.
Nézem a tájat, utazom,
Új helyek várnak.
Nézem a tájat, utazom,
Elfeledem a múltat.
Nézem a tájat, utazom,
Végállomás.
Nézem a tájat, utazom,
Vissza magamhoz, hozzád.

5.
Szász Delinke: Vonaton

Révedezve a pillanaton,
Merengve a gyönyörű
Tájakon s madarakon,
Így utazom én a vonaton
Szó nélkül, magányosan.
Kizárom a külvilágot,
Lábam is pihentetem.
Így csodálom a világot,
Ami különben mindig
Ott van körülöttem,
Csak észre sem veszem.

1.
Dr. Vágvölgyi Istvánné: Rizsrügytánc

Emlékek kavargó árnya,
felsejlő képek románca…
A szél lengette rizsmező,
Életet rejtő, teremtő erő.
Benne ring a holnap, a lét.
Mindez egy röpke pillanat,
S a toll a papíron
táncolva tova szalad.

2.
H. Gábor Erzsébet: Rizsföldi vágyak

Rizsrügyek bomlanak, hajlik a szár –
vágyom a csókodat annyira már!
Nézem a néma csillagokat,
vágyom a drága illatodat.
Vágyom a két karod langy melegét –
mindened adtad, de mégsem elég!
Égi folyóban reszket a fény,
boldog a lét, míg él a remény.
Lágyan lefejted a lenge ruhám –
oltsd el a szomjam, oly lázas a szám!
Vágytüzet gyújtnak’ láva szavak,
bomlik a rizsrügy, duzzad a mag.

3.
Dr. Salamon József: Rizsrügytánc

Hajnánó-katana, hajnánó-katana
Amada-tapada, amada-tapada
Pattogi-naí, pattogi-naí
Rettentő-haí, rettentő-haí.
Én párolva szeretem.

1.
Dr. Vágvölgyi Istvánné: A hal és a gyöngy.

Tenger vizében,
a kagyló rejtekében,
igazgyöngy terem.

2.
Parajdi Attila: Egy igazgyöngy naplójából

Bross az otthonom.
Ha könnycseppek hullnak rám,
tengert álmodom.

1.
Vassné Szabó Ágota: Álmos reggel

Mikor kezedből felkelek,
lebontom magamról az éjszakát.
A vajszínű nappal lopakodva fonja át
az ébredő szobát.
Dünnyögsz valamit arról,
hogy “korán van, miért kelek fel”.
Kisurranok az ölelésből,
kicsit betakarlak még a csenddel.
Új nap lóg egy régi világon.
Az otthagyott poháron
nyújtózkodik az esti mámor.
Kávé és szappanillattal,
párás szemekkel,
ásítva, morcosan
cihelődik már a reggel.

2.
Dvorácskó Virág: Hajnali fények

Nélküled bírni csak úgy lehet,
Ha kitárom a függönyöket.
Várlak téged,
Becsapnak a hajnali fények.
Behúzom a sötétítőt,
Hétköznapi sötét idők.
Kínoz egyedüllétünk,
Nyitni mégis félünk.
Lassan szétmar,
Hígítasz vígasszal,
Sápadt fényben, a zajjal
Itt hagytál, egymagammal.

3.
Sebő Bojána: Olyan vagy te

Tejben tintafolt:
oly értékes, de mérges,
mert nem fehér volt.

4.
Szabó Balázs: Hajnali fények

Éppen beestem, az arcom is beesett,
Úgy nézek ki, mint akit megvertek,
Úgy nézek, mint aki megvert valakit.
Talán saját magamat vertem meg.
Fáj a fejem a jobb szemem mögött,
Olyan, mint a királynak a mesében.
Az egyik szemem sír, a másikat meg
Nem láttam mostanában ébren.
Büdös van, napfényt ereszt az ablak.
Este az asztalon hagytam a koszt.
Nyerni kéne a lottón. Ha nyernék,
Az Örs vezér téren ennék egy gyrost.
Akartam valamit csinálni két alvás
Között, de megint beállt a nyakam.
A zuhany alatt megiszok egy kávét,
Majd később megkeresem magam.

5.
Scheibli Timea: Hajnali fények

Az élet ezerarcú vízében lebegek.
Érintenélek, már nem félek.
Ezüst tükörbe visszanézek.
Ráncaid megismerem,
hisz mindig itt voltak- velem.

6.
Horváth-Tóth Éva: A tükör előtt

Mint töltőtollból kiömlő
kék tinta, úgy színez bőrödön
a hajnal, és a szellő hűvöse,
ahogy átleng a szobán
bimbókat feszít melleden
és magával ragadja illatod.
A tükör üvegszeme mohón lesi
a meztelenné dermedt megbánást
arcodon, de nem lát mást
csak földre ejtett pillantást.
Az ébredő sugarak, mint pajkos
ujjak kergetőznek testeden,
vállaidról lecsordulnak
tomporod feszes húsára.
Csendes sóhaj reppen szádról.
A fény szemedből elveszett.
Valami elpusztult. Valami végleges.
A lélek lett benned fénytelen.
Nem a világ halt meg – tudom -,
én hunytam ki tebenned.

1.
Vázsonyi Judit: Pierrot

A szív tengernyi könnyet tárol.
Kusza vezetékrendszeren át
cseppenként majd napvilágot lát,
de Pierrot ezzel nem számol.
Ki szeretni mer, talán bolond,
s még bolondabb, aki álmodik.
Kavarog, törik, változik
ezer-szép arcod Pierrotom.
Így látom én
vonalak táncát a tánc vonalát
Az anyag lelkét, a lélek anyagát.
Szavak színét és színek szavát.
Pierrot különös ábrázatát.

2.
Juhos Viktor: Abszolút győztes

Mindenkit legyőztem
elégedett vagyok
legyőztem sok kicsit,
legyőztem sok nagyot.
Legyőztem az utat
legyőztem a felhőt
legyőztem a vihart
legyőztem az erdőt.
Mindenkit legyőztem
nem lehet egy szavam.
Már csak egy gondom van
Hogy győzzem le magam?

1.
Vassné Szabó Ágota: Liaison

Minden este szerelmes leszek beléd
– tódította az ég a tónak.
Megcirógatta fénylő tükrét,
és az, igent mondott a hódolónak.
Arcára pasztell narancsot csókolt
– de közben magát csodálta benne -,
mintha a víz bársony simasága
csak az ő kénye-kedvére lenne.
Szürkületkor rendezte el a díszletet.
Rendelt hajnalig cirpelő zenészeket.
Az ágakra jó torkú trubadúrokat,
a nádszálak közé csipogó fészkeket.
Minden este szerelmes leszek beléd
– tódította az ég a tónak, kinek tükrét
kacéran fodrozták apró kis kacagások,
és igent mondott a csábítónak.

2.
Katica: Siófoki naplemente

Vörös bársony,
Türkiz kék,
Egybeolvad ÖRÖKKÉ!

3.
Tóth Terézia: Siófoki naplemente.

A siófoki naplemente,
gyermekkorom nagy kedvence.
Ámulatba ejtő balatoni vidék,
ahol a part mindig a napfénytől ég.
Te, ha mesélni tudnál,
sok mindent elmondanál.
Emberekről, emlékekről,
érzésekről, órákat dalolnál.
Csodásan, narancsosan világítasz, és
duplán látattsz, mikor,
a tükörképedet hordozza,
a Balaton sodrása.
Te örök csoda,
Sok magyar szív meghódítója.

4.
Kanyár Erika: Fénylő átjáró

A búcsúzó Nap aranyhidat fest
a tó tükrére – ég és föld határán.
Bár vonz a parázsló,
vöröses ragyogás,
mégis vonakodsz rálépni
a fénylő átjáró
semmibe vesző túlsó partjára.
Lábad megveted.
Csodálni, becsülni szeretnéd még
e káprázatos naplementét.
Ám forog a sorskerék:
– piros vagy fekete –
a szerencse szekere
tovább vágtat veled vagy
láthatatlan koronás lények
lopják meg élted, lökve a mélybe,
s átgázol rajtad fátum kereke.
Még kiszámíthatatlanabbá
téve az amúgy sem kalkulálható,
leselkedő véget.

1.
Éles Anett: Árva madár dala

Kertek alatt most szisszen a szél,
fáradt sóhaja messze kísér,
hajlik a fűzfa, vesszeje száll,
ágán billeg egy árva madár.
Feje fölött a tengernyi kék,
lágy takarója végtelen ég,
hűvös a szellő, gyűl a vihar,
apró torkából száll csak a dal.
Nem menekül, hová is menne,
hiszen még hazája se lenne
távoli földön; izzik a fény…
sűrű esővel hull a remény.
Nincs fészke néki, semmije sincs,
két szárnya, léte, végtelen kincs,
hiába űzi zord zivatar,
torkából egyre száll csak a dal.

2.
D. Epinger Erzsébet: Fázósan

Didergő madár
gubbaszt az ágon, mereng
az elmúláson.

3.
Fűrész István: Fázósan

Tornyosul egyre a felhő,
támad a tél szele máris.
Házam előtt most árva madár
ül az ingatag ágon,
borzolt tolla alig
melegíti szegényt. Cudar élet
várja a télen.
Ezer veszedelme riasztja előre.

1.
Vassné Szabó Ágota: Repedezett semmi

Látod, itt maradtam egyedül.
Büszke, szép tollam megtépázva.
Tört-szárnyú madár, s körülöttem
lopakodva az elmúlás árnya jár.
A többiek már messze szálltak.
Övék minden fény,
s én gubbasztok a halálra várva
a repedezett semmi közepén.

             1. Zsatkovics Edit:

dér habzik fehérlik
palástba rejt
szétfoszlott álmot

2.
Sarlós Erzsébet: Őszi kérés

Tán érzed, mások az illatok?
Őrült játékot játszik a szél.
Lassacskán pulcsit kell hordanod.
A száradó virág kicsit még él,
vagyis próbál életben maradni.
Hátha idén sikerül neki!
Élni akar, nem elmúlani,
Kérlek, ne mondd; Kár küzdeni!

3.
Györgyi Csaba: Kitartóan

a múló pillanat
alig hallhatóan
felejti önmagát

1.Zsatkovics Edit:

Tavirózsa táj
tündérkert lelkemben
tavasz tünemény
ringj
tündér
hajnalunk
taván rózsák
tündöklése vár

1.
Tóth Ágnes: Ősz hercegnő

Sok színű lett az ősz
Csendesen beköszön
Zöld szemű hangulat
Levelek fakulnak
Dér csókol most hajnalt
Vastagszik már az avar
Fáradtan, csoszogva
Sétál a fák alatt
Tél sétál mögötte
Halvány nap fölötte
Sír a levelekkel
Hisz temeti őket.

2.
Kincses János: Ősz hercegnő

Telet csábítom
Nyárral is kacérkodom
Boldog elmúlás
Dér csípi arcom
Nyár tüze ég csókomban
Szívem megszakad

1.
Kincses János: Tavasz tündére

Mi szárnyal, repdes
szín, remény, balzsam illat
– én vagyok; neked
Hamvas szirom-smink
szemem madárral repül
ajkam nektárt rejt

2.
Tóth Ágnes: Tavasztündér

Zöld hajában hóvirág
Lepke száll a réten át
Vele együtt egy madár,
Tavasz, csalogatva vár
Tekintete Napra néz
Munkája is naprakész
Rügyeznek fák, virágok
Szél hárfázik ágakon
Tünde fény a harmaton
Minden virág szirmot bont
Mosolyog a Tavasz lány
Virágzik a mező már.

3.
Szász Delinke: Tavasz tündére

Nem is lehet tündéribb nő
a tavasznál,
Ki madárszárnyait meglibbenti
S pillangóként tovaszáll.
Ha tudnád, merre jár:
Azon a zöld réten,
Hol virág virágot ér
S virágkoszorúra
Még az ég is tágra nyitja
Sugárzó kék szemét.

1.
Éles Anett: Őszi zsoltár

Kopár ágak zizegnek fohászt,
karcolnak ábrándos álmokat,
odafent felhő rajzol kovászt,
itt lent hajamba levélfonat.
Mennyi lopott órát számol még
a vad, visszhangzó szívdobbanás?
Sebes lábú perc pillanatként
zuhan a tóba, nem hallja más.
A nap mosolyog, holnap is kel,
zarándokútján baktat a hold,
árva madár egy fán énekel,
talán egyszer itt a fészke volt.
Összebújnak a csontos ágak,
csendben imákat mormolnak már,
siratják a lombkoronákat,
álmukban él még a lánghajú nyár.

2.
Horváth M. Zsuzsanna: Patakparton

Kristálycsillanás a vízfodrokon,
a patak csobogását hallgatom.
Mohaágyon, kövek közt csörgedez,
hangjával erdő csendjét töri meg.
Fáknak sóhaja, harmatcseppet sír,
avarpaplanra hullva gyöngyöt ír.
Nap kél, fénysugáron pókháló csüng,
ökörnyállal körbe szőve csend ült.
Patak tükrében hajlongó ágat,
a hullámkaréj fésüli, rázza.
Kőágyon pihen, nyújtózik a fény,
játszi könnyedséggel hárfázik a szél.

3.
Bernhardt Veronika: Dunaparton

Nem kell műanyag, nem kell semmi,
csupán egy kis bot, elég ennyi.
Ez lesz a játék mennyi de mennyi,
mindent meg lehet csak ezzel tenni.
Lehet seprű, vagy akár kard is,
szívesen lesz kanál vagy partvis,
játékvárra felakasztott karnis,
rajta csünghet egy egész galaxis.
Most a kis bot örül, mert érzi,
minden lehet, nevetve nézi,
hogy a két gyerek boldogan védi.
Eltörhet, de magát mégse félti.

4.
Georgina Rio: A felhők sírnak

Az ég felé nyújtják
karjukat a fák is.
Sápadt fényben fohász
minden rezdülésük.
A víz messzire viszi
a levelek neszét.
A vihar nem kímél,
gyötör minden élőt.
A felhők még sírnak,
lassan jön a hajnal.
Tisztább a levegő,
van újjászületés.

5.
Dr. Salamon József: Párbeszéd

Tükröm, tükröm – Mond meg nékem,
Miből sarjadt így a létem?
Nézz csak reám – láss erdőnek
Gyökereid tükröződnek.
Hisz én vagyok ott, én azt láttam
Életem ez minden ágam.
Ősök azok, kik üzennek
Sorsot, létet, hogy szeretnek.

6.
Lecsek Ilona: Csodára várva

Ében színben tündöklő éjszaka
üszöbén, araszoló tekintet.
Halvány fényben írisz szép csillaga,
s a sápadt világosság megihlet.
A légben, tán szelíd bűbáj lebeg,
mint szőke tincsei ékes orcán.
Elmében *mirákulum díszeleg,
mely talán változtatna a sorsán.
Hőn áhított időzés rabja lett,
hasonlón, akár rácsba zárt lámpa.
Álmának rossz félelme odalett,
hisz bátorság tüze ég a lányban.
Kis lelke bizakodón sugárzó,
csodára várva szól a gitárszó.

     1.
Éles Anett: Anya, álmodj nekem…

Anya, álmodj nekem egy másik világot,
fegyveres kezébe ártatlan virágot,
csókot lehelve minden igaz szóra,
irigy embereket tanítsd meg a jóra!
Anya, álmodj nekem csoda szép meséket,
hinni szeretném hogy igaz az az élet,
hol a tisztelet, és a becsület az úr,
s alamizsnára ott senki nem szorul.
Reszketek, félek, hozzád bújok. Látod?
Anya, álmodj nekem egy másik világot!
Annyira szeretném, hogy meglássák, mi szép!
Anya, kérlek mondj nekem egy igaz mesét!
Anya, álmodj nekem napot a kék égre,
s gyógyírt minden szenvedő sebére,
tiszta forrást, amely mindenkinek fakad,
anya, kérlek álmodj majd olyat, mint te vagy!

             2. Zsatkovics Edit:

Hidd
várjad
mutasd meg
csodalámpás
Titokangyalom

3.
Csákvári Katalin: Kincseid

Mennyi érzés jön a mélyből,
sodró árral, lelkesen,
oly sokáig voltak ott benn,
fényre vártak csendesen.
Szívet tépő nagy sóhajok,
égbe szóló halk imák,
elveszettnek hitt remények,
sebet ejtő hős csaták.
Dédelgetett álmok jönnek,
forró vágyak, titkosak,
megfestésre váró képek,
verset hozó szép szavak.
Mind ott belül útra kelnek,
eldobják most láncaik
van már hited, látod végre
a megszülető,
fényre törő,
varázslatos
kincseid.

4.
Zalka-Montenegro Gabriella: Csodára várva

Emlékezetem, elsorvadva pihen meg a fa ágán,
bőröm göröngyös vonalai rázkódni
kényszerülnek a falióra fénylő üvegén.
Eltaszított emlékeim, hajam szálaiba bújva
lesik tekintetem, nincsenek elveszve,
szentélyként védik az arany tömegek.
Földi fedél nyitódni kívánna alattam, miközben
az Égiek szárnyakká formálták karjaimat.
Repültem s mégis zuhantam.
Mostoha erők  lógatnak a mélybe,
Borotva élen állok.

5.
Sulyok Bernadett: Csodák léteznek

Hiába mondják, hogy: „Ne várj a csodára!”
Én akkor is, mindig, keresem-kutatom.
Hogyha megtalálom, elrejtem, mint kincset,
De neked, anyukám, azért megmutatom.
Soha meg ne torpanj, fürkéssz kitartóan!
Hidd el, édes gyermek, a csodák léteznek!
Én magam is láttam, amikor először
Karomba vettelek, s szemedbe nézhettem.

1.
Novák Éva: Tél királynő

Olyan szép és
mégis rideg,
fehér arca
nagyon dermedt.
Szép kék szeme
jéghideg, a
nézése hűs
metsző, merev.
Tűzpiros a
fagyos szája,
nem jön tőle
mosoly bája.
Hosszú haját
jég elfedi
és szálanként
őszre festi.
Nem didereg,
Ő nem fázik,
jön a tavasz
eltávozik.

2.
Kincses János: Tél királynő

Dér-tüll könnyfátylam
jég-szívem, dermedt csókom
mosollyá olvadnak
Fagy-rajzolt arcom
hűvös zöld tekintetem
– tavaszba réved

3.
Tóth Ágnes: Télkirálynő

Tekintete hideg
A könnye is jeges
Hajában jégvirág
Mégis csodára vár
Nem érinthet zöldet
Ősz viszi el tőle
Tavasz a szerelme
Szíve olvad tőle
Életet vigyázza
A fagyos föld alatt
Újra reményt adva
A szép Márciusnak.

1.
Vaskó Ági: Bújj meg bennem

bújj meg bennem…
bújj meg mélyen…
hadd öleljen szenvedélyem
hadd daloljon testünk vágya
szűnjön fájó némasága
bújj meg bennem…
bújj meg mélyen…
hadd ölelje fényed-fényem
hadd veszejtse csillagparázs
lelkünk tiszta öntudatát
hadd váljon az álom létté
angyalszárnyú öleléssé
bújj meg bennem…
bújj meg mélyen…
légy nyaram a fagyos télben.

2.
Molnár Gál Irén: ÍTÉLET

Szerelem: tűzmadár,
hullatja tollait,
lelked ha érinti,
máglyává változik.

3.
Dr. Salamon József: A kaktusz virágai

Szemeid, mint szomjas víznyelők
Örömre váró tiszta őrület
Feneketlen csapdák, mint mély kutak,
S a kutak mélyén, örvénylő szédület.
A világ bánt, s hogy élhess
Hát védekezz!
Legyél kaktusz, de ne feledd,
Hogy a tüskék ködén át
Időnként szárnyra kél a vágy,
Mert kinyílnak a kaktusz virágai.
Úgy tűnt, megnyílnak nekem is,
Hogy megmutassák,
Mit veszíthetek,
De kábultan az ölelésben, már ott
A tüskék újra nőni vágytak,
S most itt állok
Tüskébe fagyott bénaságban
És Te csak egy könnycsepp ködén át
Látod arcomat.

4.
Nagy Hajnalka: Tangó

Egyként fonódnak szorosan össze
Majd vadul egymást hátralökve
S újra ölelve-ölik csendben.
Ész szava áll a szívvel szemben.
Szemek egymásba fúrva, mélyen
Tudják, mi van a másik fejében
S kínnal, lázban reszketve-égve
Küzdenek, holnapot remélve.
Szívük szilaj ritmusára
Örvénylik lelkük, meg nem állva
S ösztönük suttogó szavára
Kínozzák egymást halálra.

1.
Gősi Vali. Végül

Ha elfogy végül maradék erőnk,
a végtelen majd kegyesen fogad.
Nem számít már testünk gyengülése,
és nem jegyeznek szürke napokat.
Mindenek feletti, örök álom;
testvér, barát nem lesz idegen,
békességbe merül minden lélek
a határtalan partvidékeken.
Ha tétován is, arrafelé tartunk,
– feledve a lét vad káprázatát –
hol áhítatra nyílik konok ajkunk,
és elborít a könnyű álmodás.
Összehajolunk e kegyelemben;
megérinti lelkünket az Isten.

2.
Ligeti Éva: Ég és föld között

Nyílik az égbolt, hajnal virágzik
különleges hely rejtett zugában,
nap aurája színekre bomlik
a végtelenség vonulatában.
Fellélegzik a fülledt pillanat,
fényesedik a táj, a partvidék,
távolba révedő emberárnyak,
mint a beporzásra váró bibék.

3.
Szilasi Katalin: Három haiku

I.
Lenn és fenn között
félben maradt alkotás
a test s a lélek.
II.
Tétova lélek
és öntudatlan anyag
együtt: az ember.
III.
Árnyak vagyunk csak.
Megváltatlan a világ,
siralom völgye.

4.
Sulyok Bernadett: Ég és föld között

Bezárult az ajtó,
Levetett test-keret
Földi porba hullik.
Tétova lelkeket
Vár a másik oldal.
De hogyan? De merre?
Ember ezt az utat
Sohasem kereste.
Derengő emlékek,
Képek rengetege
Homályos álomban
Halad a Fény fele.
Nesztelen utazás
Átszel időt-teret,
Nincsen már félelem,
Csak tiszta szeretet.

1.
Szabóné Horváth Anna: Vihar közelít

Sötét szemöldökét vonja a felhő,
Vészjóslóan sírnak már a sirályok,
Vibrálva köhint szelet a levegő,
Nyugtalan hánykolódnak a hullámok.
Türkizbe öltözik lassan a tenger,
Madarak verdesése egyre gyorsabb.
Partiszirt hallgatagon, búsan mereng,
Tűrve, hogy ég haragja felé rohan.
Nézem, ahogy kering a sok indulat,
Szívem is egyre hevesebben lüktet,
S keresi a hazavezető utat.
Szél borzongat, majd lehelete fülledt.
Vihar fodrozza ráncos, bő szoknyáját,
Kiölti dühös mérgének fullánkját.

2.
Lecsek Ilona: Vihar közelít

Alacsonyan siklik a kecses sirály csapat,
hisz közeleg a sötét tarajos árnyalat,
mely hegygerincen vígan időzve megpihen,
mélyen morgó hangját harsogja oly röviden.
Remeg a víztükör szelíden ring felszíne,
sohasem volt, az ilyen égzengésnek híve.
Csendes nyugalmát felborítja érkezése,
vízcseppjeit megtépázza viselkedése.
A szél hancúrozva a felhőket bökdösi,
szárnyaló vízimadarakat is lökdösi.
Egyre izgatottabb a hangos sivítólás,
a bátrabbaknak csupán játékos villódzás.

3.

Mohácsi Detti: Vihar közelít

Fekete függönyét teríti az ég,
táncot jár a fehér bársonylepedőn.
Ahogy erejét veszti a csöndesség,
remegve tűz zászlót kéklő hegytetőn.
A föld szárnyait hívja ütközetre,
magasra emeli madárseregét.
Fényét keblére hiába ölelte,
reményt vesztve nézi viharhercegét.
Tükrében árnyait magába fojtja,
könnyeit begyűjtve fejet hajt megint.
Szívének hős palettáját kibontja,
s angyalára alázattal feltekint.
Szivárvány színein felleget éltet,
vihart oszlatva majd új napra ébred.

1.
Gősi Vali: Emberlét

Azt hittem, hogy mindig kék a tenger,
ha pirkadatkor ráolvad az ég,
hogy egyesülnek hajnal-ébredéssel,
és nászukból megszületik a fény.
Megismertem haragját a víznek:
ha hulláma vad, tarajos-sötét,
ultramarin-kékre vált viharban
a halált hörgő, vén tengerfenék.
Hiszem mégis; egyszer minden ember,
mint homoktenger arany partokon,
kincseit majd szétteríti végül,
és meghajol az égi színpadon.
Tisztább öröm nincs is a világon:
az emberlét a legszebb hatalom.

2.
Marcsek Anna Mirtill: Tenger

Hűs levegőt leng az ég,
türkiz felhők peremén
korbácsol a szél
fehér,habos tajtékot.
Létem súlya homokszem,
a vihar szárnya foszlik,
átúsznak a fejemen
kopár hangszigetek.
Nincs mosoly a lelkemben,
a színek megfakultak,
– jobb,ha elengedlek –
hiányod álmot szül.
Magasság és mélység,
tükröződik fenn és lenn,-
lobogó hajamon
hullámzik a messzeség.

3.
Kohl Zsanna: Fésülködés

Morcos gubanc
Hajba kap
Hullámzó tincsáramlatok
Kócolódik a tenger

1.
Vaskó Ági: Álmodra hajlok

Vigyázz, ha holdudvarodra toppanok,
szemlesütve ringnak majd a csillagok.
S míg ujjad fáradt bársonyát csókolom,
szemérmesen pirulsz majd a bókomon.
Én álmodra hajlok, rárovom magam,
s pilládra fakul majd, vérző jajszavam.

2.
Marcsek Anna Mirtill: A gondolat

Menekülhetsz
a fülledt éjszakába,
a fázós hajnalon
színes fénysugarat gyűjtök,
átküldöm a falakon.
Előtted térdel a szemem,
– hallom az esőkoppanást –
felejthetetlen leszek,
az első szép vallomás.
Leszek álomba szőtt kép,
– nem könnyű az elengedés –
meztelen vállamra simul
sóhajod,mint egy érintés.
„ És mégis megvártalak.”
(Ady Endre: És mégis megvártalak)

3.
Fűrész István: Ophelia néma monológja

Zord apa tiltott tőled el.
Annyi remény szerelemre
már soha emberi lelket nem melegít,
amit érted én toboroztam. A régi jelek
sora mind elenyészett,
ámde a szívem, az újra remélt,
a szerelmed iránt még.
Látom az ármányt, mint vesz igába.
A kételyeid most rád nehezednek,
elűzik a tiszta szerelmet is immár.
Nem hiheted, hogy a példa, mi okkal
emészt, becsülettől fosztja a női
nemet. Bár te ma végleg elűzöl, a
képzeletem marad ágya annak a jónak,
amit tagad esztelen érveid árja.
Kéred imáim a bűneidért?
Szerelem lehet épp az isteni út,
nem a zárda homálya!
Nem. Ég veled immár!

1.
Vaskó Ági: Tündetavasz

Kertek alján tündetavasz lépked,
lábnyomában ledér krókuszok
ringatják a sárgát, lilát, kéket,
s élvezik, hogy virág Vénuszok.
Félszeg rüggyel nyújtózik a barka,
bolyhosodnak a kis pamacsok,
szerelemről cserreg a vén szarka,
nevetnek rajt veréb kamaszok.
Sarjadó fű kék ibolyát bújtat,
kacér szellő táncolna vele,
de lám az ifjú két kör után fújtat-
hiába volt önzetlen kegye.
Pőre fákat üde napfény csókol,
csipkét nyílnak, fehér vágyruhát,
szépségüknek szorgos méhraj bókol,
míg bejárják szirmuk zegzugát.
Kertek alján tündetavasz lépked,
hajfürtjében színes pántlika,
lábnyomában új tavaszom éled,
lángoló nyár, cirmos dália.

2.
Dobrosi Andrea: Miért kellett?

Hallod-e a Föld énekét,
ahogy a szív tud, úgy lüktet,
rezzenő levél a bőre,
haja fénye holdezüstnek?
Emlékszel, dalolt már neked,
(az anyák őriznek eképp)
kisdedként dúdolt ringatott,
és fogtad a két kezét?
Érzed vajpuha pihéit,
(mert mind az arcodra ível)
tele önfeláldozással,
élethossznyi türelemmel?
Nem volt tornádó, cunami,
se jéghegy, árvíz, lavina,
mások az ő hangjegyei,
miért kellett csalódnia?

1.
Molnár Gál Irén: Kozmosz

Az Univerzum
káprázatos görbe,
benne perdül a Lét
titokzatos körbe…
lelkünk tűzvirág
végtelen biborán,
égvizén nyíló
fényformák sátorán…

2.
Jámbor Aletta: A kozmosz fényei

Éjjel felnéztem a csillagos égre,
a csillagoktól kérdeztem,
hogy jól vagy e.
Mosolyogva mondták,
épp most mondtál el értünk egy imát,
és velük üzentél nekem;
Te is érzed, itt az idő,
hogy beteljesüljön az Isteni terv,
a soha véget nem érő Szerelem.

3.
Imre János: A kozmosz fényei

egyedül fekszem
hanyatt a stégen s téged
nézlek az égen

4.
Szabó Edit: A kozmosz fényei

Csillagfényes éjjel
holdsugár ragyog,
tele van szépséggel,
boldog angyalok
járják fenn a táncuk
az ég magaslatán,
mindig éjjel látjuk
a kék ég hajlatán.

5.
Fekete Kovács Kristóf: Vissza

Fel, meg ne állj, menj egyre tovább, tovább
Hagyd itt a földed, menj az utadra, menj
Ne is pillants a végtelenből
többet anyára s apára vissza.

1.
Szabóné Horváth Anna: Búcsúzik az ősz

Szívemben még mesés a táj,
Halkul a nesz, oda a báj.
Nem zeng dal, már csitul a zaj,
Szirom hull’, s vetkőzik avar…
Tél foga villan fehéren,
Belé mar fájón, hirtelen.
Széllel lopatja fák haját,
Követeli már uralmát,
Jégbe zárjon minden érzést,
Csillogtassa holt vidékét,
Míg új álmot sző, színeset,
S tavaszt hoz, virág-hímeset.
Búcsút int a tarka levél,
Megpihen a föld tenyerén.
Bábot ölt lélek-pillangó,
De tudja, a tél mulandó…

2.
Vassné Szabó Ágota: Vizezettek a kékek

Bokor csücskén remeg a pára.
Unatkozva ásít egy rigó.
Másik ágon tollászkodik a párja.
Már nincs sárga száj, mi etetnivaló.
Fázósan didereg a mazsolaszem.
Narancs ruhájában feszít a som.
Készül a kökény brokát kabátja,
s az avaron, vackára cickány oson.
Vizezettek a kékek.
Tolongnak a barnák.
Szerelmüket mézszínűn,
földszagúan vallják
a nagy-palettán szétcsorgó színek,
s alájuk bomlik lágyan a liget.

3.
Hajdu Erzsébet: Még együtt lép

egyik levél már sárga
a másik zöld még
mintha egymást
hűvösen üdvözölnék
két versenyző vetekszik
érezni hogy elmarad az egyik
kályhát épít magának a lélek
benne múlt nyarak
tavaszok égnek
lángok alján ezüst pernye
rá aranylevél lebeg lengve
amint fölötte elsír az ősz

4.
Szabó Gitta: Búcsúzik az ősz

Ezer színű lombkorona,
Hulló falevél,
Nyirkos, csúszós avar.
Kopaszodó ágakkal int
Búcsút az ősz, s hagy
Teret a télnek, hogy
Vastag hótakaróval
Érlelje az avart.
Ha jő a tavasz,
Tápdús talaj ringasson
Ezer színű virágot.
Friss eső locsol majd
Nyári rekkenő hőséget,
Nap aranyoz búzamezőt.
Madárcsapat útra kél,
Itt hagyva fészkét, és az ősz
Újra festi a tájat.
Ezer színű lesz megint a világ.

1.
Novák Éva: Egy tőről fakadva

Három diák ott összebeszélt,
kezükben a csemetefákkal,
jelét adva a pajtásságnak,
együtt egy gödörbe ültették.
Így lett barátságuk szövetség.
Évente majd itt találkoznak,
egy napra vissza vándorolnak,
öleléssel megpecsételték.
Régi már nagyon a történet,
a diákok megöregedtek,
a fák megterebélyesedtek,
megmaradtak örök jelképnek.
Erdő közepén három fa áll,
egy tőről fakadva dekórum,
kitartásuk példás szimbólum,
őrzik a hű barátok szavát.
Mélyben gyökerük egybeolvad,
a törzsük a magasba kúszik,
az ág karként egybe fonódik,
örökké egymáshoz tartozva.